Házkutatásokat tartottak tegnap Németországban egy feltételezett szélsőjobboldali csoport tagjainál, akik a gyanú szerint fegyveres támadásra készültek rendőrök, menedékkérők és zsidó vallású emberek ellen. A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint mintegy kétszáz rendőr bevetésével országszerte 12 lakást kutattak át. Az eljárás hét ember ellen irányul, közülük hatot azzal gyanúsítanak, hogy közösségi portálokon szervezkedve létrehoztak egy szélsőjobboldali csoportot, és 2016 tavasza óta fegyveres támadásokat terveztek. A razziák után Frauke Köhler, a legfőbb ügyészség szóvivője elmondta, lefoglaltak több fegyvert és nagyszámú lőszert, valamint robbanóanyagokat, és őrizetbe vettek két embert. Német hírportálok szerint a csoport a Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű revizionista mozgalomhoz sorolható. A mozgalom a húszas, harmincas évek Németországának folytonosságát vallja, és nem ismeri el a mai Németországot, így a rendőrségtől az adóhivatalig tagadja valamennyi állami intézmény legitimitását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.