Selye János születésének 110. évfordulója alkalmából a világhírű magyar professzor életét bemutató állandó kiállítást nyitottak a tudós nevét viselő révkomáromi magyar egyetem konferencia-központjában tegnap.
A stressz eredete és alapjai című tárlat Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Selye János Egyetem közös projektjeként jött létre. A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum anyagainak felhasználásával készült kiállítás ünnepi megnyitóján részt vett Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, illetve az egyetem leköszönő vezetője, Tóth János és kedden kinevezett új rektora, Juhász György is.
Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete az ünnepségen mondott beszédében a stresszelmélet megalkotásával világhírűvé vált Selye János életútját méltatta. Felidézte: bár Selyét 10 éven keresztül jelölték az orvosi Nobel-díjra, azt mégsem kapta meg, ennek ellenére a tudós stresszelmélete óriási lökést adott az orvostudománynak, megállapításai mind a mai napig fontos szerepet játszanak. Hangsúlyozta: a Selye János életét bemutató kiállítás nem is kerülhetett jobb helyre, mint a róla elnevezett egyetem falai közé, amelynek létrejöttéről annak idején heves politikai viták folytak, s ezek pozitív végkifejletéhez Selye János kikezdhetetlen hírneve is hozzájárult.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával létrejött állandó tárlat anyagára épülve a közeljövőben vándorkiállítás is készül, amely a tervek szerint a pozsonyi, a turócszentmártoni, illetve a kassai orvosi karokon is látható lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.