Szabó T. Anna nyerte el a legjobb drámáért járó fődíjat a XX. Magyar Drámaíró Versenyen, amelyet a Budaörsi Latinovits Színházban rendeztek meg a hétvégén a magyar kultúra napjához kapcsolódva. A legjobb előadás közönségdíját Pataki Éva kapta.
A két év kihagyás után idén ismét megrendezett játékos megmérettetésen a verseny történetében először három írónő, Szabó T. Anna és Pataki Éva mellett Mezey Katalin vállalta, hogy a Nők Lapja következő számából kisorsolt cikk alapján egyetlen éjszaka alatt egyfelvonásos darabot ír. Az Igazságügyi rovartan című írás felidézi, hogy Kínában már az 1200-as években az igazságszolgáltatás szolgálatába állították a rovarokat: egy gyilkossági ügyben a véres sarlóra gyűlő legyek segítségével azonosították az elkövetőt.
A szombat esti témasorsolás után a próbák vasárnap 10 órakor kezdődtek, az előadások megszületését a közönség is végigkövethette egészen az esti bemutatókig. Szabó T. Anna A szecsuáni hóhérok című darabja, amely elnyerte a Tarján Tamás vezette zsűritől a legjobb drámának járó szakmai díjat, egy gyilkosság története. Egy Szecsuán nevű boltban játszódik, ahol mindent lehet kapni, még azt is, amit nem, például „kínai harci sarlót”. A darabot Csiszár Imre állította színpadra, akinek a legjobb rendezés díját ítélte a zsűri. Az előadásban nyújtott alakításáért Bregyán Péter megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek, Fenyő Iván pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
A legjobb előadás – közönségszavazatok alapján odaítélt – díját Pataki Éva a Sarló és... című darabjáért vehette át. A darabot, amely egy sarlós sorozatgyilkosról szóló sorozathoz meghirdetett forgatókönyvíró-válogatásra viszi el a közönséget, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte, és két szereplőjét is díjazták: a legjobb női mellékszereplő díját Rák Kati, a legjobb női főszereplőét pedig Takács Kati vihette haza. Mezey Katalin A lódarázs címmel egy család mesékkel tűzdelt történetét írta meg, amelyben egy rovargyűjteményből elszabadult lódarázs csípése okoz szokatlan bonyodalmat. A Szabó K. István rendezte előadásban nyújtott játékáért Csongrádi Kata a szervező XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány, Bohoczki Sára pedig az Elegant Design különdíját kapta meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.