Halvány eredmény

2017. január 27., péntek, Belföld

Javult a korrupciós helyzet tavaly Romániában 2015-höz képest a Transparency International nemzetközi civil szervezet felmérése szerint. Románia az 57. helyen áll Magyarországgal együtt, míg tavalyelőtt eggyel rosszabb helyezést ért el. Az Európai Unióban jobb a helyzet Csehországban, Horvátországban, illetve Szlovákiában, viszont sokkal nagyobb a korrupció mértéke Olaszországban, Görögországban és Bulgáriában. A 176 országot vizsgáló felmérés szerint Dánia és Új-Zéland a legkevésbé korrupt ország, a legkorruptabb pedig Szomália. A nemzetközi szakmai szervezet a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt korrupció mértéke alapján évente rangsorolja az országokat. (ErdélyFm)


MÉG EGY MAGYAR ISKOLA? Veszélybe került a több évtizedes múltra visszatekintő kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum – hívta fel a figyelmet az iskola tanári közössége. „Az erdélyi magyar oktatás 1989 utáni történetében most történhet meg először, hogy létveszélybe kerüljön egy nagy múltú magyar elméleti líceum. 2017 januárjában több magyar tisztségviselő részéről elhangzott az, hogy a 2017/2018-as tanévtől kezdődően meg kell majd szüntetni iskolánk egyetlen líceumi elméleti osztályát. Erre sor is került 2017. január 25-én. Ha a helyzet nem fog változni, akkor ez a tanfelügyelőségi döntés azt jelenti, hogy módosulni fog iskolánk jogi státusa, átalakul szaklíceummá, amelynek nem lehet majd (0)I–VIII osztályos tagozata sem. Mindez egyet jelent elméleti líceumunk felszámolásával. A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb évei sem veszélyeztették iskolánk létét” – olvasható a közleményben. A Kolozs megyei tanfelügyelőség szerdán döntött a beiskolázási tervekről. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a kolozsvári belvárosi iskolák nem éltek a választás jogával, amikor arról kellett dönteni, mely három osztályról mondanak le a diáklétszám drámai csökkenése miatt. (Maszol)
SZÓ SINCS RÓLA. A Külügyi Hírszerző Szolgálat (KHSZ) cáfolta szerdán, hogy létezne olyan belső dokumentum, amely az orosz, a magyar és a moldovai titkosszolgálatok által Románia szétszakítására készített állítólagos terveket elemzi, és amelyet a Legfelső Védelmi Tanács elé kíván terjeszteni. A közleményben hangsúlyozzák, hogy az utóbbi napokban Románia feldarabolásával kapcsolatban felröppent hírek nem reálisak, és nem létezik semmiféle hírszerzési dokumentum, amely ezt az állítólagos helyzetet vizsgálná. A külügyi hírszerzés szerint ezek a cikkek jelentéktelen médiaszereplők termékei, akik a KHSZ nevét felhasználva próbálnak népszerűséget szerezni. A szóban forgó cikk a hajdan jobb napokat is látott Ziua napilap online utódja, a Ziuanews.ro oldalon jelent meg, és átvette az Evenimentul zilei is. Az állítólagos külföldi terv arról szól, hogy Oroszország, Magyarország és Moldova titkosszolgálatai destabilizálni akarják Romániát, hogy feldarabolják az országot: Moldva Oroszország, Erdély Magyarország, Havasalföld pedig az Amerikai Egyesült Államok befolyása alá kerülne. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-01-27: Belföld - :

Nyúlfarknyi közvita

Közvitát tart hétfőn az igaz­ságügyi minisztérium a közkegyelmi, valamint a büntető törvénykönyv módosítását célzó rendelettervezetekről. A tárca közleménye szerint a közvitára a minisztérium székhelyén kerül sor hétfőn 10 és 12 óra között, minden felszólalónak három perc áll majd rendelkezésére álláspontja ismertetésére.
2017-01-27: Belföld - :

Kiütötte a biztosítékot Iohannis kisebbségügyben (BIró Zsolt nyílt levele)

Nyílt levélben kifogásolta Biró Zsolt parlamenti képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő szerdán az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése előtt modellértékűnek nevezte a romániai kisebbségvédelmet.