Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Románia a kisebbségek asszimilációjára törekszik, s mind a mai napig súlyos jogsérelmek érik az erdélyi magyar közösséget.
A pártelnök Klaus Iohannis államfő azon kijelentése kapcsán állapította meg a fentieket, amelyben példaértékűnek nevezte országa kisebbségvédelmét. Szilágyi Zsolt úgy vélte, nem újdonság, hogy a román politika modellértékűnek nevezi kisebbségvédelmét. A politikus felhívta a figyelmet: igaz, hogy Iohannis németként lett elnök, „de felvetődik a kérdés: miért nem akarja látni az erdélyi szászok és svábok helyzetét, akik az elmúlt évtizedekben szinte teljesen eltűntek Románia területéről?” „Ahhoz, hogy az országban élő kisebbségek helyzete valóban példaértékű legyen, a román valóságot kell megváltoztatni” – összegzett Szilágyi Zsolt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.