Vereséghangulat az RMDSZ-nélMásodik fordulóban Csinta Samu és Antal Árpád

2008. június 2., hétfő, Közélet

Nem uralkodott győzelmi mámor az RMDSZ-nél a választások estéjén, éjszakáján. Kilenc óra után a székházban gyülekeztek a jelöltek, támogatók, önkéntesek, a kampánystábok tagjai, jól szervezetten, óriás kivetítővel várták az adatok érkezését. Fél tizenegy felé már látszott, igen kiegyensúlyozott, kétfordulós küzdelem lesz, Antal Árpád és Csinta Samu fej fej mellett haladt, 40 százalék körül váltakozott eredményük.

Né­hány sovány taps üdvözölte azokat a körzeteket, ahol pár szavazattal sikerült megelőzni az MPP-s jelöltet. Éjjel egy órakor a szavazatok 50 százalékos feldolgozottságánál Antal Árpádnak 41, Csintának 39 százaléka volt az RMDSZ-es összesítés szerint. Az első körzetek után úgy tűnt, sikerül többséget szereznie a városi tanácsban az MPP-nek, később azonban előnyük csökkent, de a szavazatok felének beérkezése után is vezettek, úgy tűnik, legalább egy mandátummal többet sikerül megszerezniük, mint az RMDSZ-nek. Bizonyosnak látszik, hogy tanácstagságot szerzett Mădălin Guruianu független jelölt, de nem sikerült ugyanez a magyar függetleneknek, Papp Adolfnak és Demeter Miklósnak. A jelzések szerint a polgármesteri tisztségre függetlenként pályázó Barkó Istvánnak 5—6 százalékot sikerül megszereznie.

A sepsiszentgyörgyi eredményeknél is lassabban csordogáltak a megyei adatok. Éjjel egy órakor még húsz százalékot sem ért el a feldolgozottság, ez Tamás Sándor győzelmét vetítette előre. Az izgalom azonban még korántsem ért véget, lapzártakor hiányoztak még a román régiók adatai, és rendkívül foghíjas volt a magyar térségek feldolgozottsága is. A 20 százalék körüli feldolgozottságnál az RMDSZ 45 százalék körül mozgott, az MPP 35 százalékon állt. Minden jel arra mutat, a megyei önkormányzatban elveszíti többségét az RMDSZ.

Az RMDSZ székházában, az amúgy rossznak nem mondható előzetes eredmények ellenére, inkább vereséghangulatot tapasztalhattunk. Letörten figyelték az érkező eredményeket a szervezet helyi, megyei vezetői és a jelöltek, első alkalommal szembesültek azzal, hogy a szavazatszámlálás már nem csak arról szól, hogy eggyel több vagy kevesebb helyet szereznek meg a tanácsban, hanem veszélybe került többségük, így a döntési joguk is.

A helyi, megyei tanácstagok eredményei eldőlnek, és ma reggelre az is tudható lesz, ki nyeri meg a tanácselnöki tisztséget. Sepsiszentgyörgyön azonban a két polgármesterjelöltre még komoly kéthetes kampány vár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 786
szavazógép
2008-06-02: Közélet - Iochom István:

Kézdivásárhely váltott

Lapzártáig a tizenhárom körzetből beérkező adatok alapján a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött, egy körzet, a Vigadó Művelődési Házban levő nem összesítette a választási eredményeket. A tegnapi választások nagy vesztese Török Sándor jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 40,91 százalékát összesítette.
2008-06-02: Közélet - Mózes László:

Sikerült megteremteni a választás szabadságát (Visszafogott ünnep az MPP-nél)

Az MPP sepsiszentgyörgyi székházába éjjel egy óra előtt tizenhét megyeszékhelyi körzet eredménye érkezett be, s a jelenlévők mindenképpen nagy sikerként könyvelték el az addig ismert eredményeket. A lapzártakor, vagyis fél egy után összegezett adatok szerint polgármesterjelöltjük, Csinta Samu 270 szavazattal volt lemaradva RMDSZ-es vetélytársa mögött, viszont a szentgyörgyi önkormányzat képviselő-testületében 547 szavazattal többet kaptak, továbbá Kovács István a megyeszékhelyen 630 vokssal előzte meg a megyei tanács vezetői tisztségére pályázó társait.