A Romániai Fogathajtó Szakbizottság évértékelő gyűlésén összeállította az idei év versenynaptárát, a háromszéki lovassport kedvelők pedig örülhetnek, hiszen az országos kettesfogathajtó-bajnokság második fordulóját Bodokon rendezik.
A napokban Marosvásárhelyen tartották a Romániai Fogathajtó Szakbizottság éves találkozóját, ahol kielemezték a tavalyi évet, illetve összeállították az idei versenynaptárat. Az eseményen a kökösi Farm utca 500. szám alatt található lovastanya tulajdonosa, Bartha Róbert is részt vett, akitől megtudtuk, hogy a tavalyi év nem igazán tartozik a romániai fogathajtás sikeres idényei közé, hiszen a Szlovákiában megrendezett Európa-bajnokságon különböző szállítási problémák és sérülések miatt nem vehetett részt a Bartha Eduárd, Rákóczi Gergő, Pál Attila alkotta csapat, illetve a belföldi versenyeken a bírók hozzáállása több versenyen is gondot okozott.
Ami a versenynaptárt illeti, idén négy forduló lesz az országos bajnokságban, viszont több nemzetközi háromcsillagos versenyen is részt vesznek a romániai fogathajtók, illetve szeptemberben kettesfogathajtó-világbajnokságon is rajthoz állnak. Május 19–21. között Bihar megyében, Cséffán lesz az országos kettesfogathajtó-bajnokság első fordulója, ami egyben nemzetközi háromcsillagos verseny is kettes és négyes fogatoknak, ezért több magyarországi versenyző részvételére számítanak. Az országos bajnokság első fordulóját megelőzően Lázár Zoltán, Magyarország egyik legeredményesebb fogathajtója újabb edzőtábort tart néhány hajtónak. Lázár az egyetlen versenyző a világon, aki mind kettes-, mind négyesfogat-hajtásban egyéni és csapatvilágbajnoki aranyéremmel is büszkélkedhet. A bajnokság második fordulóját július 7–9. között Bodokon az új fogathajtópályán szervezik, ami egyben pályaavató ünnepség is lesz. Bartha Róbert nehezményezi, hogy a szervezők nem konzultáltak a Kovászna megyei fogathajtókkal, és elkövették azt a hibát, hogy a második fordulót épp a Székely Vágtával egy időpontban szándékoznak lebonyolítani, ami egyik eseménynek sem kedvez igazán. Bartha javasolta a szervezőknek, hogy a bajnoki fordulót egy héttel hamarabb is lebonyolíthatnák, azaz június 30.–július 2. között, így az események sem fednék egymást, illetve a lovassport iránt érdeklődők mindkét helyre eljuthatnának. A bajnokság harmadik fordulóját szintén új pályán bonyolítanák le, amely Bihar megyében, pontosabban Fugyivásárhelyen lenne július 14–16. között, majd a döntőre augusztus 25–27. között kerülne sor Marosvásárhelyen.
Az országos bajnokság fordulói mellett még Floreşti ad otthont egy versenynek, amely a Balkán Kupa lesz. Erre a megmérettetésre csak azok a hajtók utaznak, akik más nemzetközi kvalifikáló versenyen nem vesznek részt. Az országos versenyek mellett háromcsillagos nemzetközi színtéren is helyt kell állniuk a romániai fogathajtóknak, hiszen lesz verseny május elején Fábiánsebestyénben, június elején Mélykúton, valamint Csehországban és Horvátországban.
A legfontosabb nemzetközi esemény a szeptember 22–25-én megrendezett kettesfogathajtó-világbajnokság lesz a szlovéniai Lipicán, ahol Bartha Róbert fia, Eduárd csapatban Rákóczi Gergővel és Pál Attilával szerepel, de a szervezők döntésének függvényében akár több romániai hajtó is részt vehet. A bizottság ebben az esetben a Pop Paul, Bodó Zoltán és Bajkó Tibor hármast is benevezné a versenybe.
Eduárd három olyan fogattal rendelkezik, amely akár nemzetközi versenyen is megállná a helyét: van egy pár holland ló, egy pár félvér és egy pár lipicai. Ezekkel a fogatokkal folyamatosan edz és készül a néhány hónap múlva rajtoló idényre. A nagy hó ellenére sem függesztette fel az edzéseket, ilyen esetekben szán elé fogja a lovakat, sőt, jelenleg is húsz lóval dolgozik, de ezek közül több fogatot eladásra szánnak. Bartha Róbert elmondása szerint az év egyetlen napján sem unatkoznak, hiszen munka mindig akad, fenn kell tartani a farmot, illetve a napokban a csikózások is elkezdődtek, és még további kilenc csikó érkezésére számítanak.
A tavaly megszerzett Balkán-bajnoki cím és bronzérem ellenére kissé keserű szájízzel gondol vissza az elmúlt idényre Bartha Róbert, hiszen a rengeteg munka és edzés ellenére nem úgy alakult a szezon, ahogy fogathajtó fiával, Eduárddal szerették volna, viszont bíznak benne, hogy idén több szerencséjük lesz. A fiatal tehetséges fogathajtó a világranglista 48. helyén áll 12 ponttal, így ő a legelőkelőbb helyen rangsorolt romániai versenyző.
„A kocsinkat teljes mértékben rendbe tettük, felújítottuk, és versenyekre alkalmas. A lehető legtöbb versenyen szeretnénk részt venni, remélve, hogy idén nem lesz olyan pechünk, mint tavaly. A világbajnokságon ezúttal is szeretnénk maradandót alkotni mind csapatban, mind egyénileg, hiszen 2015-ben a Bartha–Rákóczi–Pál hármas összetettben az előkelő ötödik helyet szerezte meg, illetve Eduárd mindenkit maga mögé utasítva megnyerte az akadályhajtást. Az biztos, hogy idén sem fogunk unatkozni, hiszen hét-nyolc verseny vár ránk, amit anyagilag, fizikailag és szellemileg is bírnunk kell, de kíváncsian állunk a kihívások elé” – mondta érdeklődésünkre Bartha Róbert fogattulajdonos.