Mindkét háromszéki együttesünk, a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi FC is ma lép pályára az I. ligás futsalbajnokság 17. fordulójában. A céhes városbeliek 18 órától Jászvásárt fogadják a helyi sportcsarnokban, míg a megyeszékhelyi zöld-fehérek a bajnoki címvédő Marosvásárhelyi City’US otthonában lépnek pályára szintén este hattól.
A Csulak Attila irányította kézdivásárhelyiek azt a Jászvásárt látják vendégül, amely a pontvadászat előző körében 4–1-re diadalmaskodott a bajnok City’US ellen. A céhes városbeli kék-fehérek egy ponttal az utolsó, míg a moldvai alakulat 20 ponttal a hetedik helyről várja az esti meccset, amelynek Bogdan Sorescu (Piteşti) és Radu Danielenco (Ploieşti) lesz a játékvezetője. A két csapat közötti utolsó hét összecsapás három jászvásári és két kézdivásárhelyi siker mellett két döntetlent is hozott, az odavágóbéli meccs pedig a Jászvásár 6–0-s győzelmével ért véget. Mint ismeretes, a KSE a 16. fordulóban szerezte meg a mostani szezonbeli első pontját, így bízunk abban, hogy játékosainkban még maradt valami a kolozsvári meccsből, és győztesként zárják a találkozót. Hajrá, Kézdivásárhelyi SE!
A házigazda Marosvásárhelyi City’US-t és a vendég Sepsi FC-t két hely és 11 pont választja el a rangsorban a mai mérkőzés előtt, s bár a papírforma szerint az utóbbi időben gondokkal küzdő bajnok az esélyesebb, a Temesvári Informatika ellen mutatott játék alapján a zöld-fehérek akár pontot is rabolhatnak a címvédőtől. Mindkét együttes vereséggel zárta az előző kört: a Sepsi FC 8–3-ra kapott ki Temesvártól, míg a vásárhelyi alakulat 4–1-re veszített Jászvásár ellen. Az odavágó 4–4-es döntetlent hozott, s az ezt megelőző nyolc egymás elleni meccsből hetet nyertek meg a marosiak és mindössze egyet a szentgyörgyiek. A City’US idei hat hazai meccséből csak hármon tudott győzni két döntetlen és egy vereség mellett, míg az FC vendégként a hét kinti mérkőzéséből csak kettőt hozott és ötöt veszített el. Az esti összecsapás játékvezetője Kovács Eduárd és Florin Daniel Anca (mindketten Déváról). TiF