LabdarúgásKét újabb győzelem felkészülési mérkőzéseken

2017. január 30., hétfő, Sport

A hétvégén újabb felkészülési mérkőzéseket játszott a II. ligában szereplő Sepsi OSK a III. ligás FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi FC ellen Csíkszeredában, ahol előbbit 1–0, utóbbit pedig 4–0 arányban múlta felül az 50 percig tartó mérkőzéseken.

  • Fotó: szfc.ro
    Fotó: szfc.ro

A megterhelő téli felkészülési időszakban a piros-fehér mezesek továbbra is hibátlanok edzőmérkőzéseiken, hiszen az első felkészülési találkozón a harmadosztályos FC Szászhermány ellen diadalmaskodtak 3–0-ra, majd ezt követően a Székelyudvarhelyi FC ellen nyertek 6–2-re, végül hétvégén két újabb sikeres és hasznos összecsapást tudhatnak maguk mögött. Szombaton először a házigazda FK Csíkszereda ellen kezdtek a háromszékiek, akik Daniel Ene 25. percben jegyzett találatával győzni tudtak, majd a Székelyudvarhelyi FC ellen sima négygólos győzelmet arattak. A találkozón először Sandu Iovu talált be, majd Vlad Bujor egy tizenegyest értékesített, a harmadik gólt pedig Issa Thiaw jegyezte, végül Veress Zsombor is feliratkozott a gólszerzők listájára.
„Igazán hasznos edzőmérkőzéseket játszottunk a hétvégén nagyon jó állapotú pályán, ezért is sikerült az elképzelt edzéstervet véghezvinni, aminek nagyon örülünk, illetve ezúttal az időjárás sem volt annyira szélsőséges. Edzőink két csapatra osztották a labdarúgókat, így a két mérkőzésen két különböző játékoskerettel léptünk pályára. A játékosok teljes komolysággal álltak pályára, koncentráltan futballoztak, aminek az eredménye is meglett” – mondta Bokor János, a Sepsi OSK sportigazgatója, akitől azt is megtudtuk, hogy a szentgyörgyiek szerdán indulnak Antalyába, ahol tíz napot edzőtáboroznak, ezalatt négy újabb felkészülési mérkőzést játszanak: 3-án a másodosztályos Nyíregyháza Spartacus FC, 4-én pedig a szintén másodosztályos Soroksár SC ellen játszanak, illetve 6-án és 10-én is pályára lépnek egy ukrán és egy lengyel másodosztályú csapat ellen.
„Sok pozitívummal maradtunk a hétvége után, persze tudjuk, hogy minden mérkőzésen vannak hibák, de ezúttal jóval több a pozitívum. Még van, amit át kell dolgoznunk játékunkon, viszont jó irányba haladunk. Remélem, a törökországi tíznapos edzőtáborban is maximálisan tudjuk folytatni a felkészülést, és a sérülések is elkerülnek” – fogalmazott Valentin Suciu edző.
A klub sportigazgatója kérdésünkre azt is elmondta, hogy végül nem sikerült megszerezniük a húszéves litván csatár, Artur Skuratovic játékjogát, mert – bár az edzők megtartották volna a tehetséges fiatalt – a Román Labdarúgó-szövetség szabályai szerint utánpótlás korcsoportban (21 év alatt) csak a hazai labdarúgók számítanak.
A csíkszeredai edzőmérkőzések eredményei: FK Csíkszereda–Sepsi OSK 0–1 (gólszerző: Ene 25.), Székely­udvarhelyi FC–Sepsi OSK 0–4 (gsz.: Iovu 5., Bujor 10. – 11-esből, Thiaw 16., Veress 45.), Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda 3–1 (gsz.: Silion 10., 38., Bálint R. 26., illetve Ilyés 13.).
A Sepsi OSK eddig három játékost – Vlad Bujor, Sebastian Ghingă és Sandu Iovu – igazolt, illetve visszatért kölcsönből Alin Babei is. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2017-01-30: Sport - :

Federer ötödször győzött Melbourne-ben (Tenisz, Australian Open)

A korábbi világelső Roger Federer nyerte a 2017-es esztendő első tenisz Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, miután a fináléban öt szettben, 6:4, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3-ra legyőzte a spanyol Rafael Nadalt. A 35 éves svájcinak ez volt karrierje 18. GS-sikere, 2012 óta az első.
2017-01-30: Sport - :

Szerény szereplés (Asztalitenisz)

A háromszéki csapatok – a sepsiszentgyörgyi Electrica SK és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK – kilenc sportolóval vettek részt a hétvégén Besztercén megtartott ifjúsági I-es és II-es korosztályú pingpong Román Kupán. Sajnos, szerényre sikeredett asztaliteniszezőink szereplése, a legjobb eredmény a felső-háromszéki Oláh Kriszta nevéhez fűződik, aki a legjobb tizenhat között zárta a viadalt.