Ismét tüntetők vonultak utcára a nagyvárosokban tegnap délután a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva, az RTV híradójának esti jelentése szerint országszerte mintegy százezren tüntettek. Bukarestben több mint negyvenezren tiltakoztak, az igazságügyi minisztérium előtt a tárcavezető lemondását kérték, illetve azt, hogy ne fogadják el a közkegyelmi törvénytervezeteket, majd a kormány székháza elé vonultak. Elégedetlenségüket fejezték ki a nép ügyvédje, illetve a médiafelügyelet intézményét illetően is. Kolozsváron és Temesváron tíz-tízezren tüntettek, de más városokban is ezrek, százak vonultak utcára. Teleorman megyében, Alexandria városában ötven tüntetőről számolt be az Agerpres. Az igazságügyi minisztériumban ma kezdődik a közmeghallgatás a vitatott tervezetekről.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.