Élő kultúrát akarnak a bukovinai székelyek

2017. január 31., kedd, Magazin

Élővé tenné a székely hagyományokat a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének új elnöke, ennek jegyében alakítják át a szövetség legnagyobb szabású programját, az augusztusi Bukovinai Találkozások nevű fesztivált is.

„Fontos, hogy ne csak porolgassuk a kultúránk emlékeit vagy családfákat készítsünk, hanem próbáljuk élővé, a mindennapok részévé tenni a hagyományainkat akár a tánccal vagy az ételeinkkel” – mondta a januárban megválasztott Illés Tibor. A szövetség 58 éves, nagymányoki vezetője, aki feleségével együtt Fülöp Ferenc-díjas néptáncos is, hozzátette: ennek egyik módja a hagyományos székely ételek, a székely viselet, népzene, táncház népszerűsítése lehet. A kakasdi általános iskolában például testnevelés órákon néptáncot oktatnak, ezt másutt is be lehetne vezetni – jegyezte meg.
Az idén 28. alkalommal megrendezendő Bukovinai Találkozások nemzetközi folklórfesztiválon – amelyről szintén januárban Csernovicban írtak alá megállapodást a lengyel, ukrán, román és magyar résztvevők –, a közönséget is bevonják majd a programokba. A színpadi produkció átalakul, ezúttal egy-egy nagy lakodalmast rendeznek a négy ország helyszínein. Bonyhádon augusztus 4. és 6. között bukovinai székely lakodalmas lesz, amelybe lengyel és román együttesek leánykikérés, leányszöktetés eljátszásával kapcsolódnak be.
A szövetség megtartja más, hagyományos programjait is: februárban székely disznóvágást rendeznek Bonyhádon, márciusban huszadik alkalommal székely mesemondó versenyt Kakasdon, áprilisban Hidason a kilencedik székely borversenyt tartják meg. A Bukovinai Találkozások programja júniusban Lengyelországban kezdődik, majd Ukrajnában, Romániában és Bonyhádon folytatódik. Júliusban gyerekeknek, novemberben felnőtteknek rendeznek néprajzi tábort, és idén is megszervezik a máriagyűdi, valamint a kismányoki székely búcsút.
A szövetségnek jelenleg 30 belföldi és 11 határon túli tagszervezete van, amelyek több ezer embert tömörítenek. Legutóbb a madéfalvai Ökotourist Egyesület csatlakozott a szövetséghez, ami azért fontos, mert a bukovinai székelyek története az 1764-es madéfalvi veszedelemmel, a székelyek elűzésével kezdődött – mondta az elnök.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2017-01-31: Sport - :

S. Williams első, Federer újra a top tízben (Tenisz)

Az Australian Openen aratott győzelmével Roger Federer visszakerült a legjobb tíz közé a férfi teniszezők (ATP) világranglistáján, míg Serena Williams Grand Slam-rekordot érő sikere újra az első helyre repítette a női rangsorban (WTA). A svájci klasszis mostani sikerét megelőzően fél évet hagyott ki sérülés miatt, így tavaly a 17. helyig csúszott vissza a rangsorban, Nadal pedig a kilencedikről a hatodik helyre lépett előre. Serena Williams immár 23 egyéni Grand Slam-győzelemmel büszkélkedhet, a mebourne-i sikerével 22 hét után taszította le a rangsor éléről a német Angelique Kerbert, míg Simona Halep továbbra is negyedik.
2017-01-31: Magazin - :

Díjazták Eszenyi Enikőt

Eszenyi Enikő kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban. Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át.