A bajnoki címvédő Sepsi-SIC ma Galacon zárja a női kosárlabda Nemzeti Liga 2016–2017-es idényének alapszakaszát: 18.30-tól a helyi Phoenix ellen lép pályára. A találkozó játékvezetői: Dragoș Stan, Dragoș Barbu és Alexandru Stamate.
A két csapat közötti odavágóbeli találkozót Zoran Mikes tanítványai nyerték meg 108–59-re, az együttesek külön párharcát pedig a zöld-fehérek vezetik 7–0-ra. A SIC 16/1-es mérleggel és 33 ponttal a tabella éléről, míg a galaci alakulat 9/8-as mutatóval és 26 ponttal várja az esti meccset. A szentgyörgyi csapat az eddigi nyolc idegenbeli meccséből hetet megnyert, a galaciak házigazdaként nyolcból csak öt mérkőzésen győztek, így a Duna-parti párharc első számú esélyese a háromszéki alakulat. A 18. forduló további mérkőzései: Jászvásár–Alexandria, Aradi ICIM–Marosvásárhelyi Sirius, Brassói Olimpia–Târgovişte, Kolozsvári U–Szatmárnémeti VSK. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.