Idén lesz tizenegy éve, hogy megnyitotta kapuit a Tein Teaház Sepsiszentgyörgyön. Az évek során a művészeti élet egyik meghatározó központjává váló helyet eleinte szerény méretek mellett kizárólag teaházként képzelték el indítói, Ádám Szabolcs és Melánia. Velük beszélgettünk múltról, jelenről, jövőről, a vendéglátásról, na meg a „Tein-jelenségről”.
A hely szelleme
– Mintegy fél évig nem igazán tudtuk eldönteni, mi is az, amibe belevágnánk, amikor elhatároztuk, hogy hazaköltözünk Kolozsvárról – mesélik. – Ötleteink voltak, lehetséges helyszínek is, de valahogy a kettő nem akart találni. Miután sikerült kibérelni a Bazár-épületben a helyiséget, és először beléptünk, maga a hely szelleme diktálta, hogy teázót érdemes nyitni. Erre az időszakra – a 2006-os év – tehető, hogy megjelent a „teaőrület”, rá egy évre pedig határozottan teret hódított. Szerencsés együttállásnak vehető a Szarukán Lacival, a Demmers Teaház képviselőjével, egykori atlétatárssal való barátságom, aki ugyanebben a cipőben járt akkoriban, de döntőnek a hely adottságai bizonyultak, hiszen nyithattunk volna ruhaboltot is. Mindenképp egy nappali helynek kellett lennie, nagy ablakokkal, a parkkal szemben. Akkoriban a városközpont ezen része mondhatni nem élt.
– A kizárólag teaház-elképzelés végül minek hatására változott meg?
– A kínálat kialakulását talán úgy írhatnánk le, hogy a tea mellé szinte kötelező módon járt a kávé, az pedig, hogy végül kocsma is lett a Teinből, egy sepsiszentgyörgyi sajátosságnak tudható be. Szarukán Laci figyelmeztetett, hogy ilyen próbálkozásra már volt példa a városban, és nem élte túl. Mostanra mi is tudjuk, hogy egy kisvárosban, Sepsiszentgyörgyön, de egyáltalán Háromszéken alkohol forgalmazása nélkül nem lehet kihozni a költségeket. Azzal is szembesültünk, hogy vendégeink az éjszakai életet is igénylik, az pedig feltételezi az alkoholt.
– Hogyan fogadta a sepsiszentgyörgyi közönség a helyet, illetve amit kínált, képviselt?
– Sokszor hallottuk, halljuk a betérőktől: ő nem beteg, hogy teát kellene innia. Időbe telt, amíg az emberek kezdték megismerni a teakínálat változatosságát. Általában pedig, mint minden frissen induló vállalkozásnak, nekünk is megvoltak a nehézségeink (egyebek mellett maga a helyszín, hiszen műemlék épületről van szó). Mégis, Sepsiszentgyörgy nyitott városnak bizonyult, a vendégek vágytak az új dolgokra, és ez ma is jellemző.
– Már többször látványosan átalakult, bővült a hely. Van-e felső határ?
– Ez egy végtelen folyamat, nincs megállás. Ha bárki belép, és ezt rendszeresen teszi, valahol elvárja a változást. Ha minden úgy marad, mint tíz évvel ezelőtt, akkor menthetetlenül lemaradunk. Lehet, csak színekben, apró dizájn-elemekben, de kell az állandó változatosság, átalakítás. Az igény nem egyoldalú, így mi is állandóan módosítani akarunk.
Teret adni a művészetnek
– A teaház az évek során a kiállításokon, koncerteken, irodalmi, színházi esteken, felolvasásokon túl egy ideig a Lármafa Rádiónak is helyet biztosított falai között, egyfajta természetbeni mecénásként működik. Hogyan indult ez a kapcsolat, és merre tart?
– A mostanra már élő kapcsolatrendszer a művészkörökkel Pál Attila, vagy ahogy sokan nevezik, Deszka révén indult, akit korábban is ismertünk. Neki megtetszett a dolog, és ez mintegy mágnesként működött: a többi művész is elkezdte a Teint látogatni. Köztük a zenészek is – akik között szintén voltak régebbi ismerősök –, így automatikusan a koncertek felé terelődtek a tervek. Sepsiszentgyörgynek nagyon erős művészi közössége van, így nem kellett sehova elmennünk, hogy egy zenekart találjunk. Kis túlzással azt mondhatnánk, minden hétvégén meg tudnánk „tölteni” egy zenekar segítségével a kocsmát, a színvonalas előadók pedig nagyrészt sepsiszentgyörgyiek lennének. Az irodalmi estek Kónya Albert Attila és Szonda Szabolcs érdeme, velük együttműködve szervezzük, sőt, a munka oroszlánrésze is rájuk hárul. De a „kultúrához” tartoznak szerintünk a viszonylag új keletű vasárnapi teadélutánok, kóstolók. Ez is külső ötlet volt, abból kiindulva, hogy sok különleges teafajtát forgalmazunk, mutassuk be azokat a hagyományos elkészítési módszerekkel együtt. Aztán a színházi estek, felolvasások a Tamási Áron Színház művészeinek kezdeményezése nyomán indultak el, majd odáig jutott, hogy székelyudvarhelyi kis produkciót is elhoztak ide. Állandóan igyekszünk új projektekkel jönni. A legutóbbi ötletet a pulzArt adta. Három hatalmas kirakattal rendelkezünk, és azt szeretnénk, ha ezek állandóan változnának, különlegesebbek lennének. Így helyi dizájnereknek, alkotóművészeknek pár hónapra ingyen bérbe adjuk, s ezáltal személyes kiállító- és/vagy bemutatkozó terükké válnak, vagy netán reklámfelületként is használhatják. Rengeteg ifjú tehetséges alkotó van, akik nem igazán képesek eladni, reklámozni magukat, mivel elsősorban a munkájukkal vannak elfoglalva. Decemberben már lefutott az első ilyen próbálkozás a karton karácsonyfával.
– Hogyan látjátok, merre alakult az egész vendéglátóipar?
– Visszatekintve mindketten azt mondjuk: manapság nehezebb és bonyolultabb lett egy vendéglátóipari vállalkozást vezetni, ráadásul folyamatosan hullámvölgyek jellemzik az ágazatot. Mind törvényi, mind hatósági szempontból egyszerűbb volt a kezdéskor, a rendszer azóta bonyolultabb, igaz, később a Tein köré épülő tevékenység is összetettebb lett. A fejlődést mutatja az is, hogy mostanra már a feladatok jelentős részét le kellett osztanunk. Hogy mennyivel nehezebb vagy könnyebb, sok tényezőtől függ: a munkamennyiségtől, az időjáráson keresztül egészen addig, hogy nyílik-e új vendéglátóhely a városban. Sepsiszentgyörgyön hatalmas igény van a kocsmákra, vendéglátóhelyekre, kávézókra. Mindenki szereti, de anyagilag nehezen tud ennyi helyet fenntartani a város közössége. Mi is úgy érezzük, hogy a piac teljesen telített. Készítettünk egy számítást, a belvárosban lévő huszonvalahány vendéglátóegység mintegy 2500 emberből „él meg”. Ez pedig kevés. Jellemző a klientúramigráció, de nem feltétlenül ez az uralkodó, mindenhol megvannak a törzsvendégek, emellett vannak csoportok, amelyek indulásból nem ezeket a helyeket választják: vagy egyáltalán nem járnak kávézókba, kocsmákba, vagy egyszerűen nem frekventálják a városközpontot, csak ritka alkalmakkor.
– Állandó odafigyelést, készenlétet igénylő ágazatról van szó. Meddig lehet ezt csinálni, mikor mond az ember megálljt?
– Akarat kérdése, és gyakorlatilag a végtelenségig lehet vinni. Esetünkben egyszerű a döntés, mivel ebből élünk, nehéz lenne feladni, emellett még egy ilyen közösséget hol találunk a világban, hol fogjuk még egyszer ennyire jól érezni magunkat ennyi jó ember között?
