Személyes okokra hivatkozva lemondott a sepsiszentgyörgyi tanácsból Bucur Mirela, akit a Nemzeti Liberális Párt színeiben választottak meg 2016 júniusában. Az Andrei Mureşanu Színház művésznője az önkormányzat tagjaként két szakbizottságban – az egészségügyi, szociális és vallásügyi, valamint a kultúra, tudomány és tanügyi bizottságokban – véleményezte a határozat-tervezeteket. Visszavonulását a soros januári tanácsülésen jelentette be, megköszönte az együttműködést. Antal Árpád polgármester szintén köszönetet mondott a távozó tanácstagnak eddigi munkájáért, és sajnálkozásának adott hangot: a közösség veszít azzal, ha nem a megválasztott tisztségviselői képviselik, hanem tartalékosok. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.