A korrupcióellenes ügyészség megerősítette, hogy feljelentés érkezett hozzájuk több magánszemély részéről a Btk.-t módosító kormányrendelet elfogadásával kapcsolatban, és a vádhatóság elindította az eljárást a feljelentésben szereplő vádak megalapozottságának kivizsgálása érdekében.
Az igazságügyi minisztérium is megerősítette a hírt, és közölte, már szerdán elküldték a vádhatóság által kért iratokat, és az Európai Bizottságnak is elküldik azokat, amennyiben az igényt tart rá. A szaktárca leszögezte: az ügyészség eljárását súlyos beavatkozásnak tekintik a kormány hatáskörébe, ami példa nélküli, és sérti a különböző hatalmi ágak közötti alkotmányos egyensúlyt.
Augustin Lazar legfőbb ügyész tegnap azt kérte a Legfelsőbb Bírói Tanácstól, hogy hívja vissza az igazságügyi minisztérium két államtitkárát, közöttük Constantin Simát is, akinek Florin Iordache igazságügyi miniszter – arra hivatkozva, hogy az állami költségvetés elfogadása miatt nincs ideje ellátni miniszteri teendőit – február 7-ig átadta hivatali hatáskörét. A két államtitkár ugyanis ügyész, akiket a bírói tanács engedélyével helyeztek át az igazságügyi minisztériumba arra az időszakra, amíg államtitkárok. A legfőbb ügyész most azt kérte a bírói tanácstól, hogy vonják vissza áthelyezési engedélyüket. A legfőbb ügyész azzal indokolta a kérést, hogy a korrupcióellenes ügyészség részrehajlástól mentesen végezhesse a kormányrendelet elfogadása esetében indított nyomozását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.