Gerendi Anikó kiállítása a Lábas HázbanKoszorúk, kövek, rozsdák

2017. február 4., szombat, Képzőművészet

A jelenleg Amerikában élő művésznő a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett. Ipari formatervezőként, művészetterapeutaként dolgozott, de foglalkozott alkalmazott grafikával, bélyegtervezéssel is. Meghatározó alakja volt a 80-as években a nagyváradi 35-ös Műhelynek. Pályafutása alatt rengeteg egyéni és csoportos kiállításon vett részt, jó néhány nemzetközi grafikai biennálén díjazták munkáit.


Jelen kiállítás anyaga három meghatározó téma köré csoportosul, a koszorúk, kövek és a rozsdák tematikájából ad ízelítőt. A tárlat anyaga már első látásra elragadja a nézőt a kivitelezés igényességével, szépségével, a témaválasztás érdekességével és egyediségével.
A betűk, száraz ágak, levelek, virágok, koszorúk, a megrozsdásodott vastárgyak melankolikus hangulatot árasztanak, beletörődést sugallnak, de nem lemondást, hanem az élet, a születés és elmúlás ciklusához való bölcs, mondhatni misztikus hozzáállást. A festmények igényes kivitelezésük folytán nagyon érzékletesek, szinte érezni a száraz széna vagy virágok illatát, törékenységét, szinte hallani reccsenésüket.
Kissé elárvult, elhagyatott világ ez: azt a pillanatot ragadja meg, amikor a még létező az elmúlás határán lebeg, amikor átbillenőben egy másik világba, mondjuk úgy, spirituális dimenzióba. E képek nagy része sajátos eljárással készült: a ceruza és vízfesték kombinációjával. A vízfestéknek nem a hagyományos lehetőségeit használja. Az akvarell szépsége és törékenysége a lazúrfestő eljárásban rejlik, így a papír fehérje átvilágíthat a festékrétegek áttetsző színein, Gerendi Anikó munkáiban viszont az anyagszerűség reccsenését-roppanását hivatott kifejezni. A munkákon a földszínek dominálnak: a pasztellszínek, az okker, a barna és a rozsda árnyalatai. A természet formáinak és színeinek egysége és harmóniája köszön vissza róluk. 
A koszorúk szimbolikája visszanyúlik az ősrégi időkig. Gerendi Anikó koszorúinak ábrázolása roppant érdekes: a nézőnek az az érzése, hogy egy más világból lépnek ki a mi empirikus terünkbe vagy fordítva, tűnnek el fokozatosan. Egy részük éles, szinte kézzel fogható, más részük fokozatosan elmosódó: az elmúlás poétikájának koszorúi ezek, a határátlépés tanúvallomásai.
Festményein az organikus elemek mellett, amelyek mulandóak, de mégis az örökkévalóságot sugározzák, megjelennek a konkrét, hétköznapi életből kiragadott elemek is: egy zsinóron lógó, elhagyatott jegygyűrű, egy régi, mára már értékét veszített 100 lejes: régi korok emlékei, a személyes érték paradoxális állapotát hivatott sugallani. A gömb, a félgömb, a centrális kompozíció, a részletesség igénye, a kivitelezés finomsága és törékenysége s a témaválasztás Gerendi Anikót a nőművészet egyik reprezentatív alakjaként határozza meg.
A rozsdák, akárcsak a koszorúk, a szétesés pillanatát ragadják meg: annyira törékenyek, hogy az az érzésünk, ha hozzáérünk, egy mozdulatra szétporladnak. Nagyrészt kör alakúak, amely a művésznő szerint a tökéletes forma. Egy semleges térben jelennek meg, ahol nincs gravitáció, szinte lebegnek. Egyedül az árnyék határozza meg térbeliségüket. Amíg a virágkoszorúk fel vannak függesztve, a rozsdák egy meghatározatlan térben lebegnek. Mindennek visszaadására az ábrázoló rajz, a mimézis lehetőségeit használja ki, és azt kutatja, hogy mennyire lehet lehatolni a részletekbe. A természetes látás lehetőségeit kutatja, s megáll annál a határnál, ahol a hiperrealizmus kezdődne, amikor a valóságosnál is valóságosabbá válik a reprezentáció.
A kő motívuma fontos helyet foglal el munkásságában. A kiállításon írott köveket láthatunk, ami a kézírás művészeti státuszát hangsúlyozza – főleg az írás lelke, stílusa, személyisége kerül előtérbe. Nem a szavak üzenete, hanem a kalligráfia, a vonalvezetés válik meghatározóvá. A kalligráfiát régebben (az ókori görögök) az istenek ajándékának tekintették, Keleten a mai napig is az írásra szellemi útként tekintenek. Nem a végtermék, a leírt szöveg, hanem az írás folyamata a cél. A köveken látható vonalvezetés ritmikussága nemcsak dekoratív elemként jelenik meg, hanem átszellemiesíti ezeket. Olyan írás ez, amely az automatizmus és a tudatosság kölcsönhatásából született.
Összességében tekintve, attól függetlenül, hogy a száraz koszorúk törékenységét, a kövek szilárdságát vagy a vas porlandóságát nézzük, a munkák túlmutatnak a hétköznapi, empirikus tapasztalaton. Egy új, más valóságba való átlépésnek a mérföldkövei ezek, éppen ezért figyelmes szemrevételük meditatív állapotba helyezi a nézőt.
KÁNYÁDI  IRÉNE
A kiállítás megtekinthető február 26-áig.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 838
szavazógép
2017-02-04: Képzőművészet - :

Szoborerdő Kézdivásárhelyen (Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály kiállítása)

Három fontos pillére van e tárlatnak. Először is a kettejük művészetben fogant barátsága. Ugyanakkor a szülőváros, iskolás éveik városa, Kézdivásárhely iránti ragaszkodásuk. A szülőváros számukra olyan képzet, amelyet magukkal vihetnek bármikor, tágíthatják határait. És harmadikként ott az iskola, a rajzosztály, az egykori tanárok, diáktársak, a KÖZÖSSÉG iránti tisztelet, amelyre és akikre büszkék. Vargha Mihály a 40 éves rajztagozatra emlékezve jó értelemben vett boszorkánykonyhához hasonlítja a második emeleti rajztermet, gipsz izomemberrel, görög istenekkel, terpentinszaggal, múzeumokat megszégyenítő bokálygyűjteménnyel, no meg nagy tudású, fegyelmet követelő, de nagyon szerethető tanárokkal.
2017-02-04: Képzőművészet - :

Búcsú Kosztándi Jenőtől

Kosztándi Jenő tanárom volt a kézdivásárhelyi rajziskolában. Sok társammal egyetemben ő „fertőzött meg” művészettel, az ő irányítása és példája hatására döntöttem a művészi pálya mellett.
Egykori tanáromtól búcsúzni nehéz feladat. Hogyan lehet múlt időben beszélni egy emberről, akinek nemcsak a hivatásomat, de világlátásomat is köszönhetem? Hogyan lehet belesűríteni egy búcsúlevélbe azt a sok törődést, szeretetet, amit rám és társaimra pazarolt, azt a sokszínű tudást, amit nekünk átadott?