Pénteken és szombaton is felkészülési mérkőzést játszott az Antalyában edzőtáborozó Sepsi OSK, amely először a magyar másodosztályú Nyíregyháza Spartacus FC labdarúgóitól szenvedett 1–0 arányú vereséget, majd egy nappal később a szintén másodosztályú Soroksár SC bizonyult jobbnak, és legyőzte a piros-fehér mezeseket 2–0-ra.
A Törökországban február 10-ig edzőtáborozó Sepsi OSK pénteken felkészülési mérkőzésen a Nyíregyházi Spartacus együttesével találkozott. Az összecsapást a 78. percben szerzett góllal a Spartacus nyerte 1–0 arányban. Valentin Suciu vezetőedző a Niczuly, Burlacu, Ursu, Damian, Dumbravă, Iovu, Ghingha, Thiaw, Plămadă, Hadnagy, Ene kezdő tizenegyet küldte pályára. A szentgyörgyiek a 3. percben Daniel Ene révén könnyedén vezetést szerezhettek volna, amikor is a csatár emeléssel próbálkozott, de az ellenfél kapusa elcsípte a labdát. A folytatásban a nyíregyházi csapat birtokolta többet a labdát, helyzeteik is adódtak, azonban Niczuly Roland megakadályozta a gólszerzést. A háromszékieknek nagyobb helyzeteik voltak, viszont sem Ene, sem pedig Hadnagy Attila nem tudta gólra váltani őket. A második félidőben előbb Răzvan Damian, majd Hadnagy szabadrúgása akadt el a sorfalban, a piros-fehérek egy kapufát is összehoztak, a kipattanó labdát azonban a csapatkapitány fölé lőtte. A Spartacus játékosai előtt is több lehetőség adódott, amelyek közül egyet a 78. percben, egy bal oldalról elvégzett szöglet nyomán ki is használtak. A mérkőzés végéig már nem sikerült egyenlíteni, így az OSK elszenvedte idei első vereségét felkészülési mérkőzéseken.
A Nyíregyháza Spartacus FC után a Sepsi OSK a szintén magyar másodosztályban szereplő Soroksár SC ellen lépett pályára, és elszenvedte a második vereséget is, ezúttal 2–0 arányban. Valentin Suciu vezetőedző a Chiş, Mitra, Ursu, Răduţoiu, Jakab, Minciună, Ţuţu, Huiban, Babei, Bujor kezdő tizenegyet küldte pályára, illetve még lehetőséget kapott Ghinga, Tofan és Veress is. A mérkőzésen egy gól nélküli első félidőt követően – amelynek legnagyobb helyzete Babei nevéhez fűződik –, a mérkőzés 66. és 75. percében a csereként beálló Gárdos András találataival győzött a Soroksár SC. Az első találkozóhoz képest teljesen más felállásban játszott a csapat, játéklehetőséget kaptak a fiatalok, és így a szakmai stáb mindenkit láthatott játszani. Vasárnap már csak edzés szerepelt a programban, ma viszont újabb felkészülési mérkőzést játszanak a lengyel másodosztály középmezőnyéhez tartozó Podbeskidzie Bielsko Biala ellen, illetve 10-én egy ukrán másodosztályú csapat elleni mérkőzéssel zárják az edzőtábort. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.