– Néhány hete súlyos sérülést szenvedett, és a műtét után úgy döntött, Csíkszeredában lábadozik. Hogy halad a felépülés?
– A felépülésem jól halad, viszont a jobb lábamat maximum csak kilencvenfokos szögben hajlíthatom, és csak tizenöt kilogrammal terhelhetem. A jobb lábamat még kell védenem, de a bal lábamat már terhelhetem és teljes mértékben hajlíthatom. Naponta járok gyógytornára, kezelem otthon a lábaimat és tornázom, szóval napról napra jobb lesz, egyre erősebb leszek, és fájdalmaim sincsenek.
– Ausztriában a világkupaverseny előtti edzésen esett nagyot, amiután mindkét térdét meg kellett operálni. Mire emlékszik, hogyan történt az esés?
– Mindenre emlékszem, nem vesztettem el az eszméletemet. Utólag visszagondolva azt hiszem, a jobb sílécemet egy nyom kimozdította, utána pedig estem is. Az egyik jobb kanyarban szétcsúsztak a lábaim, majd többször átfordultam a tengelyem körül, ráadásul az egyik léc nem oldott le, és a havon csúszva nekisodródtam egy kapunak is. Elég nagy fájdalmaim voltak közvetlenül az esés után, főleg a jobb lábam fájt nagyon, hiszen a térdkalácsom ki is fordult, amelyet csak akkor tettek helyre, amikor nem voltam eszméletemnél.
– Lábadozása legalább fél évet tart, így lemarad az idény hátralévő részéről, illetve a világbajnokságot is kénytelen kihagyni. Egy ilyen nagy esés után marad Önben félelem, hogy mi lesz majd, ha újra sílécet kell csatolnia?
– Szeptemberben fogok újra sílécre állni, viszont addig lesznek kondiedzéseim, ami azt jelenti, hogy őszig annyira erős szeretnék lenni, amilyen az esés előtt voltam. Egyelőre semmi félelem nincs bennem, de arra van esély, hogy az első lesiklásaim alkalmával óvatosabb leszek, mert akkor még nem tudom pontosan, hogy a térdem mennyire bírja a terhelést. Az esés ezzel a sportággal jár, és nekünk ezt fel kell tudnunk dolgozni, persze, ebben majd a sportpszichológus is segíteni fog. Már estem korábban is, és azokat is feldolgoztam pszichológus nélkül is.
– Amúgy igazán jó idénykezdést tudhat maga mögött. Minek köszönhető ez a látványos fejlődés?
– Új edzőm lett a svájci Stefan Abpla­nalp személyében. Ő korábban már nem csak Svájcban bizonyított, az Egyesült Államokban és Norvégiában is sikeresen vezette a női versenyzők felkészülését a gyorsasági számokban, két évvel ezelőtt pedig a sérüléséből visszatérő olimpiai és világbajnok Lindsey Vonn felkészülését irányította. Az edzőm mellett egy új szervizember is csatlakozott a csapathoz, és ez a két változás rengeteget segített abban, hogy ennyit tudtam fejlődni.
– 2011 óta magyar színekben versenyez. Miért döntött a váltás mellett?
– Magyarországra költöztem, és ezzel együtt logikus lépésnek tűnt, hogy magyar színekben fogok a jövőben versenyezni, plusz a Román Síszövetséggel is voltak nézeteltéréseim. Magyar színekben akartam versenyezni, hiszen magyar ember vagyok. Az sem mellékes, hogy a Magyar Síszövetségtől sokkal több elismerést, bizalmat és támogatást kapok, mint amennyit a romántól kaptam. Jobban megbecsülik az eredményeimet, és megnyugtató, hogy mögöttem állnak.
– A váltás után a román szövetség nem adta ki a zöld kártyáját, ezért a nemzetközi szövetség törölte az addigi eredményeit, a FIS pontjai nélkül pedig világkupaversenyeken sem indulhatott. Hogyan lépett túl ezen?
– Beletelt majdnem két évbe, amíg sikerült oda visszaverekednem magam, ahol voltam. Nehéz időszak volt, hiszen huszonkét évesen kezdtem magyar színekben versenyezni, de mivel elvették a pontjaimat, a 15–16 évesek szintjére kerültem, minden versenyen az utolsó helyről kellett indulnom. Nehéz volt így pontokat szereznem, mert utolsó rajtszámmal nehéz jó eredményt elérni. Pontszerző versenyekre kellett járnom, vissza kellett küzdenem magam, vagyis nagyon sok energiába és időbe tellett.
– Milyen egy sízőnek a felkészülési ciklus? Hogyan képzeljük el?
– Április végén fejezzük be az idényt, majd május szabad. Júniusban kezdjük a nyári felkészülést, többnyire kondiedzéseink vannak, majd augusztusban sílécet csatolunk. Októberben kezdődik a versenyszezon azoknak, akik óriás-műlesiklásban is indulnak, nekem viszont csak decemberben. Szeptembertől a versenyidényig egyértelműen többet vagyunk havon, és ahogy decemberben elkezdődik a szezon, szinte minden hétvégén világkupaversenyünk van. A világkupa-sorozat március végéig tart, aztán van egy hónap, amikor levezető edzéseink vannak, esetleg pontszerző versenyekre utazunk.
– Hogy lehet fejlődni ebben a sportágban? Mi kell a jobb eredményhez?
– Pénz. Ha van elég pénzünk külföldi versenyekre, komolyabb nyári edzőtáborokra, lehet fejlődni. Ha megengedhetjük magunknak, hogy Chilében, Argentínában vagy Svájcban eddzünk néhány hetet nyáron, az már komoly előrelépés. Komolyabb anyagi háttérrel meg lehet fizetni egy jobb edzőt, aki egész évben mellettem van, és egy masszőr, egy kiváló szervizember is komoly segítséget jelent. Mindenképp pénzre van szükség, hogy fejlődni tudjon egy síző.
– A sportágak nagy részében a világbajnokság a legnagyobb esemény, a síelőknél ez nem egészen így van. Hogyan látja?
– Ha azt nézzük, hogy egy sízőnek mi a jobb: megnyerni egy szakági bajnokságot, vagyis a kristálygömböt, ami azt jelzi, hogy például ő a legjobb lesikló, vagy inkább világbajnokságon aranyat nyerni, ez attól is függ, az a bizonyos ország, amelynek versenyez, melyiket fogadja el jobban. Egy világbajnoki címet jobban el lehet adni a médiának, a szövetségek a juttatásokat a világbajnoki érmek után kapják. Én előbb nyernék egy kristálygömböt, majd utána jöhetne a világbajnoki érem. Azt mondom, ha a világbajnokságon bejutok a legjobb tízbe, arra jobban felkapják a fejüket az emberek. A világkupán csak akkor figyelnek fel, ha valaki az egész sorozatot megnyeri, olimpiai bajnoknak pedig születni kell.
– Minden sportoló álma az olimpiai aranyérem. Ön Torinóba sérülés miatt nem jutott ki, Vancouverben ott volt, de elesett, viszont Szocsiban a hetedik helyen végzett, amire mindenki felfigyelt. Egy év múlva ismét olimpia, ezúttal Dél-Koreában. Érez valamilyen plusznyomást emiatt?
– Pjongcsangba azért utazom, hogy olimpiai aranyérmet nyerjek. Ha márciusig annyira halad a felépülésem, szinte biztos, hogy jövő februárra újra százszázalékosan tudok majd versenyezni. Plusznyomást nem érzek, viszont kételkednek az emberek abban, hogy elérhetem ezt a célomat. Igazából eddig a kitűzött céljaim megvalósítását az emberek nagy többsége kétségbe vonta, de én megcsináltam, amit kimondtam. Amikor jó olimpiai szereplésről vagy világkupa-dobogóról beszéltem, akkor is kételkedtek, de én megcsináltam. Amit kitűzök magamnak célul, azt 99 százalékban meg is valósítom.
– Amúgy mit szóltak a legnagyobb sztárok az olimpiai hetedik helyéhez?
– Kicsit meglepődtek, hiszen az volt az első olyan verseny, amikor a nyakukon voltam. Addig is volt olyan megmérettetés, amikor a részeredményeim jobbak voltak hozzájuk képest, viszont ezúttal hetedik lettem. Sokan gratuláltak, még két-három nappal később a szlalom-óriásspecialisták is, tehát olyan sízők, akikkel különben nem nagyon szoktam találkozni. Persze, az osztrákok annyira nem örültek, mert megvertem őket.
– Jelenlegi vetélytársai közül kivel ápol jó kapcsolatot?
– Például a szlovén Ilka Stuheccel jól kijövök, illetve az olasz lányokkal szoktam még beszélgetni. Igazából mindegyikükkel jóban vagyok, de nem olyan a személyiségem, aki feltétlenül igényli valaki társaságát, nem muszáj valakivel beszélnem állandóan.
– Gyerekként egyértelmű volt, hogy a sízést fogja választani?
– Egy idő után egyértelmű lett, hogy síző leszek. Úgy tizenkét éves lehettem, amikor az egyik versenyen a nálam jóval nagyobbakat is magam mögé utasítottam, és az edzők akkor tanácsolták a szüleimnek, hogy érdemes fektetni a sízésbe, mert tehetséges vagyok. Ez volt az a pont, amikor elkezdődött az én pályafutásom. Folyamatosan jöttek az eredmények, és a sízés mellett ragadtam. Gyerekként követtem Hermann Maier teljesítményét, hiszen komoly sérülésből épült fel, és újra nyerni tudott, illetve ott voltak még a Kostelic testvérek, Janica és Ivica, akik kevés pénzből, de magasra jutottak. Emellett még volt pár síző, akiket gyerekként figyeltem, követtem.
– Meddig fogja űzni ezt a sportágat? Esetleg tudja már, hogy mihez kezd utána?
– Eddig azt terveztem, hogy az olimpián részt veszek, illetve a két év múlva rendezendő világbajnokságon, és utána abbahagynám. Most, hogy a sérülés közbejött, nem tudom, meddig fogok sízni, hiszen maximum 34 éves korig lehet ezt a sportágat űzni, persze ez attól is függ, hogy milyen az egészséged, mennyire bírod ezt a tempót folytatni. Edző nem lennék, viszont mindenképp maradnék a sízés mellett, inkább sportdiplomataként tevékenykednék.