Mint arról már beszámoltunk, a megyeszékhelyi Sepsi FC vasárnap este 7–6 arányban kikapott a másodosztályos Brassói Coltea 1920 vendégeként a futsal Román Kupa negyeddöntőjében, és ezzel a vereséggel búcsút intett a küzdelemsorozatnak. A Cenk alatti város csapata egy éve a kupa ugyanezen szakaszában és ugyanezzel az eredménnyel a Kézdivásárhelyi SE együttesét is kiejtette a viadalból...
– Jól kezdtük a meccset, egy adott pillanatban három góllal is vezettünk. Emellett volt még több tiszta helyzetünk, ám ezeket nem tudtuk értékesíteni. Az első félidő végére szépítettek a házigazdák, és 2–3-as eredménynél vonultunk szünetre. A második félidő nagyon nehéz volt számunkra, hiszen elfáradtak a fiúk, a kapott gólokra nemigazán tudtunk válaszolni, és vereséggel zártuk a meccset – nyilatkozta érdeklődésünkre Farkas Attila, a Sepsi FC edzője. A tréner hozzátette: bármi megtörténhetett volna a mérkőzésen, hiszen két egyforma szintű csapat küzdött meg egymással. – Ők berúgták a helyzeteiket, mi sajnos, nem – tette hozzá.
A Sepsi FC góljai Țicalo (3), Pavel, Máté és Pulugor nevéhez fűződnek. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.