Tokos zenekarLemezbemutatót tartottak Kolozsváron

2017. február 7., kedd, Magazin

Hallgassátok meg, magyarim címmel adta ki első zenei albumát az öt éve alakult kolozsvári Tokos zenekar, a bemutatót vasárnap este tartották a Kolozsvári Magyar Operában. Az öttagú zenekarról és a válaszúti, valamint kalotaszegi muzsikát tartalmazó lemezről Porteleki László, a Muzsikás együttes tagja nyilatkozta: „....Újabb vagány csapat zenekaraink sorában. Erdély, valamint szűkebb pátriájuk – Kolozsvár és környéke – népzenei hagyományainak hiteles tolmácsolói. Lendületes, vidám muzsikájukkal visznek zenei kirándulásra bennünket…”

A Tokos zenekar 2014-ben megnyerte a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájának fődíját, ennek is köszönhető, hogy Erdélyben és országhatárokon kívül egyre több helyen megismerték a Tokos-repertoárt. Hangfelvételről és adatközlő muzsikusoktól tanultak és tanulnak jelenleg is, egyik mesterüket, Kalotaszeg neves prímását, Varga István „Kiscsipást” lemezbemutatójukra is meghívták, valamint velük együtt muzsikált Porteleki László is, aki a csapat mentora volt a Fölszállott a páva vetélkedőben. Közreműködött a Debreceni Népi Együttes, valamint györgyfalvi és kolozsvári táncosok.
A Tókos Csongor Attila – hegedű, Vajas Albert – hegedű, Szép Gyula Bálint – brácsa, hegedű, Gergely Elek – harmonika, nagybőgő és Toth Adorján Márton – nagybőgő, brácsa összetételű zenekar találóan választotta a Hallgassátok meg, magyarim kezdetű históriás énekből (Rákóczi búcsúja) az album címét, mert az öröm, bánat és küzdelem a népi muzsikában is éppúgy jelen van, mint a magyar történelemben.
Első albumát tegnap a debreceni Kosárban mutatta be a zenekar, holnap a szegedi IH Rendezvényközpontban lépnek fel, csütörtökön a budapesti Fonó Budai Zeneház vendégei.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2017-02-07: Sport - :

Baráti hangulatú Bacon Kupa (Asztalitenisz)

Nyolc háromszéki településről összesen 31 amatőr pingpongozó állt asztalhoz szombaton a nagybaconi iskola tornatermében a 36. alkalommal megrendezett Bacon Kupa asztalitenisz-vetélkedőn.
2017-02-07: Magazin - :

Székely Bál Budapesten

Negyedik alkalommal rendezték meg szombaton a budapesti Székely Bált a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”.