Pedig voltak nyilvánvaló jelei. Mintha változott volna a légkör. Az emberek hangulata. Volt valamiféle lelkesedés, lázadás, nem csak az oly jól ismert rezignáltság. Vagy hogy Bukarest oly hosszú idő után végre nem csak az elnyomó, korrupt hatalmat jelentette – hanem tisztelhetővé, szerethetővé vált számunkra, mindazoknak a tízezreknek, százezreknek köszönhetően, akik utcára vonultak. Vagy hogy Kolozsváron, Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyszebenben, erdélyi városokban, egyetemi központokban magyar és román fiatalok együtt tüntettek. Hogy hosszú idő után Sepsiszentgyörgyön is közösen léptek fel magyarok és románok – ha nem is annyian, mint nagyobb városokban. Hogy a megmozdulásokon látott kreatív, fantáziadús, szellemes feliratok, táblák értő és felelős hozzáállásról tanúskodtak.
És mi valahogy mégsem, vagy csak alig ismertük fel a helyzetet. A magyarság parlamenti képviselete úgymond középen maradt, lassan és erőtlenül reagált a körülöttünk zajló forrongásra. De a székelyföldi magyarság is elég visszafogottan csatlakozott a tiltakozásokhoz. (Igaz, ha abból indulunk ki, hogy civil, Facebookon szerveződő akcióról van szó, nem is tűnik oly kevésnek az a pár száz tüntető Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen.) Az RMDSZ – alighanem joggal, mégis rosszkor – arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a büntető törvénykönyvet valóban módosítani kell, sugallva, hogy az ügyészek is követtek el visszaéléseket. Csakhogy ez az óvatosság, ez a taktikázás sok magyar választópolgárban keltett visszatetszést, hiszen mégiscsak az történt, hogy a posztkommunista szocialista alakulat választási csalásért jogerősen elítélt vezetője utasítására a kormány az éjszaka leple alatt, sürgősségi eljárással fogadott el egy olyan jogszabályt, amely révén a hatalomra jutott bűnbanda tagjai megmenekülhetnek a börtöntől. És ez mélységesen felháborító. Ugyanígy találunk magyarázatot a magyar közösség – különösen Székelyföldön – tapasztalt visszafogottságára: túl sokszor csalódtunk már a román politikumban, az irántunk tanúsított magatartás tekintetében semmi különbség nincs jobb- és baloldal, liberálisok és szocialisták között, annyiszor adtunk már bizonyságot a román állam iránti lojalitásról – mindhiába, Bukarestben úgyis nemzetbiztonsági kockázati tényezőként kezelnek.
Mégis: ha időben felismerjük a helyzetet, ha nem taktikázunk, nem teketóriázunk, ha erőt veszünk csalódottságunkon, felmutathattuk volna, hogy számunkra, székelyek, magyarok számára is fontosak a demokratikus alapértékek, a jogállamiság, hogy mi is elítéljük a sunyiságot, a lopás törvényerőre emelését. Egyszóval, hogy mi is vagyunk, és azon az oldalon állunk, amelyen a Románia rendszerváltás utáni történelmének egyik legszebb és legszerethetőbb fejezetét író tüntetők vannak.