Felújítják a bálványosi utat

2017. február 9., csütörtök, Közélet

A Sepsibükszádot Bálványoson és Torján át Kézdivásárhellyel összekötő országút felújítására pénzt irányoztak elő a kedd este elfogadott költségvetésben. Ez két tételből áll, melyeket az országútügynökség költségvetésében jelöltek meg: 200 ezer lejt tervezésre, 8,5 millió lejt kivitelezésre – közölte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke tegnap. Tavaly különböző szaktanulmányokat készítettek, idén elkezdődnek a munkálatok – tolmácsolta az elnök az ügynökség brassói regionális igazgatójának kijelentését. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-02-09: Közélet - Iochom István:

Ismét bevezetik a fizetéses parkolást Kézdivásárhelyen

2015 májusától – amióta a csíkszeredai City Parking Kft.-vel Kézdivásárhely vezetősége felbontotta a szolgáltatási szerződést – az egész város területén megszűnt a fizetéses parkolás, a Gábor Áron téren pedig alig lehet parkolóhelyet találni.
2017-02-09: Közélet - :

Balesetek a csúszós utakon

A tegnapi havazások okán több balesetet jegyeztek a háromszéki utakon. Reggel a 11-es országúton Uzon közelében egy 44 éves férfi által vezetett haszongépjármű nem alkalmazkodott a téli útviszonyokhoz, az úttesten kívülre került, és felborul. Négyen sérültek meg, köztük egy 55 éves nő súlyosan. Ugyanazon a főúton, de már délután Szentivánlaborfalván összeütközött egy kamion és egy autóbusz. A balesetező gépjárművek elzárták az utat, később felszabadították az egyik sávot, amelyet rendőri irányítás mellett felváltva használhattak az autók. A 12-es országúton Mikóújfaluban is elakadt a forgalom, majd csak egy sávot lehetett használni estefelé. Ott egy utánfutós teherautó és egy személygépkocsi koccant. A rendőrség figyelmeztet, csak akkor keljünk útra, ha muszáj, téli útviszonyokhoz igazodva, óvatosan vezessünk. (sz.)