Csehország megerősíti lvovi főkonzulátusát, hogy a képviselet az eddigi havi 400 helyett akár 800 ukrán munkakérelmet is el tudjon intézni – döntött a cseh kormány.
A Bohuslav Sobotka vezette kabinet ezzel a döntéssel reagált a cseh Gazdasági Kamara, valamint az Ipari és Kereskedelmi Kamara hétfői felszólítására, hogy tegye haladéktalanul lehetővé további ukrán vendégmunkások azonnali toborzását és alkalmazását. Nem állunk meg az eredetileg ötezresre tervezett kvótánál – mondta Jan Mládek ipari és kereskedelmi miniszter. Megjegyezte: eddig már 3800 ukrán jelentkező van csehországi munkára, tehát az eredeti keretet három hónap alatt megtöltenék. A miniszter szerint megerősítik a belügyminisztérium illetékes osztályát is, amely a csehországi munkát igénylőket ellenőrzi. A munkaadók szerint a cseh kormány hivatalos munkaerő toborzó programja Ukrajnában nem működik, és a kabinet által megállapított kvóták már júniusig ki vannak használva. Egy csehországi munkaengedély elintézése általában 3–6 hónapig tart.
Felszólítjuk a cseh kormányt, hogy haladéktalanul fogadja el a külügyminisztérium kérését további diplomaták alkalmazására, hogy felgyorsulhasson a kérelmek elbírálása, és a vállalatok számára biztosított legyen a szükséges munkaerő – olvasható a hétfői felhívásban. A vállalkozók és munkaadók szövetségének konföderációja szerint jelenleg mintegy 140 ezer alkalmazottat keresnek a csehországi cégek. Jan Wiesner, a konföderáció elnöke szerint Csehországban a munkanélküliség jelenleg alig néhány százalékos, így cseh munkaerővel nincs is esély betölteni az üres álláshelyeket. Amennyiben a cégek a hosszadalmas ügyintézés miatt fél évet kénytelenek várni, komoly gazdasági veszteség éri őket.
Az ukrán munkaerő fokozottabb alkalmazása iránti igény mögött a szakszervezetek szerint nemcsak gazdasági racionalitás van, hanem az is, hogy az ukránok elvállalják azokat a rosszul fizetett munkákat is, amelyeket a csehek már nem. Josef Stredula szakszervezeti vezető úgy véli, hogy a több ukrán vendégmunkás, tehát az olcsóbb munkaerő behozatalának érvei mögött a vállalatok tulajdonosainak spekulációi is meghúzódnak. Michaela Marksová népjóléti miniszter ezért a döntésről való szavazáskor tartózkodott. Jelenleg több mint 140 ezer ukrán állampolgár dolgozik hivatalos engedéllyel Csehországban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.