Tamás Olivér — egyedi darabok gyártásáé a jövő
Tamás Olivér Kézdivásárhely egyik sikeres üzletembere. A negyvenegy éves, kézdiszentléleki származású magánvállalkozó 1986-ban a kantai Nagy Mózes Líceumban érettségizett, majd a sorkatonai szolgálat után Magyarországon próbált szerencsét. A magyar fővárosban munkásként és biztosítási tanácsadóként kezdte pályafutását, majd esti tagozaton külkereskedelmi főiskolát végzett. 1991 és ’93 között már egy bútorkereskedelemmel foglalkozó budapesti cég eladási igazgatója, majd két évig Kolozsvárott a bútorexporttal foglalkozó Hungro Kft. ügyvezető igazgatója.
Első termelési magáncégét Producţie Mobexpert Kft. néven alapította 1995-ben. 2001-ben megvásárolta Kézdivásárhelyen a volt bútorgyár egyes részlegét. 2006-ban Kovásznán a fővárosi közgazdasági egyetem távoktatási tagozatán befejezi második egyetemét menedzsment szakon. Jelenleg Sepsiszentgyörgyön él feleségével, Olgával és ikerfiaival, Oszkárral és Olivérrel. Naponta ingázik Kézdivásárhelyre.
— Először is beszéljen a bútorgyárról, hiszen ez cégének a fő tevékenységi területe!
— 2001-ben egy lerobbant gyárat vásároltam meg hitelből. Ma már nem mennék bele az akkori 60—70 százalékos kamatba, de akkor fiatalabb és vakmerőbb voltam. Évekig nagy tehert jelentett a hitel törlesztése. Miután rendbe hoztuk a legfontosabb gépeket, nekikezdtünk a termelésnek. Folyamatosan kerestem a megrendelőket, az új piacokat. Emellett a munkaerőképzésre, a tanfolyamokra is odafigyeltem. Azt sem mulasztottam el, hogy ne vegyek részt termékbemutatókon, kiállításokon, vásárokon. Az újraindított bútorgyárban kétirányú a termelés, kisebb sorozatokat, illetve egyedi darabokat gyártunk vendéglátó-ipari egységek számára. Meglátásom szerint hosszú távon csak az egyedi bútorgyártás lesz életképes, annak van jövője és piaca.
— Hány személynek biztosít munkahelyet?
— Cégemnél jelenleg 120—130 alkalmazott dolgozik.
— 1989 előtt és után rövid ideig ezer ember is dolgozott a kézdivásárhelyi bútorgyárnál...
— Ma ez már elképzelhetetlen. Ezelőtt tizenhat évvel még szinte egy évre, kettőre előre lehetett tudni, hogy mit fognak gyártani. De az már a múlté. A nagy sorozatú termékek gyártása már rég Kínában történik, s mi azokkal nem tudjuk felvenni a versenyt. A kínaiak olyan alacsony áron kínálják a bútort a nyugati piacokon, hogy annyiból itthon még az alapanyagot sem tudjuk előteremteni. Én a hazai bútoripar jövőjét csak kisebb jellegű és egyedi darabok gyártására szakosodott termelésben látom, ha nem lesz valamilyen világméretű gazdasági változás.
— Milyen könnyítéseket hozott vállalkozásának az EU-tagság? — Igazából csak a vámkönnyebbségre gondolhatok, a többi területen minden úgy működik, mint addig. — Termékeiket hol értékesítik? — Külföldre, főleg Hollandiába szállítunk elsősorban vendéglátó-ipari egységek számára bútorokat, de a hazai piacot sem hanyagoljuk el. Konstancára és Fogarasra is dolgoztunk, s mások véleménye szerint az általunk 2007-ben készített vendéglő Konstanca legszebb vendéglője, ami utólag még legalább öt ottani újabb megrendelést jelentett.
— Milyen nehézségekbe ütközött? — Elég nehéz egy ilyen vállalkozást működtetni. A sok utánajárás mellett még egy egész sor bürokratikus ügyintézésbe is beleütköztem. Hatalmas összegeket kell fordítani ilyen-olyan engedélyek beszerzésére. Egy konkrét példa: a környezetvédelmi engedély felújítása 15 000—20 000 lejbe kerül. — Három évvel ezelőtt megvásárolta a közművektől a lerobbant Rózsa-tömbházat. Az épület azóta csak romlott, nem fogtak hozzá a felújításhoz. Mi ennek a magyarázata, és mi lesz a négyemeletes épület jövőbeli rendeltetése? — A három évből közel két évet arra fordítottam, hogy a törvénytelenül ott lakó roma családokat kilakoltassam. Hosszas tárgyalások után hajlandóak voltak elhagyni az épületet. Három-négy családnak faanyagot adtam házépítésre. Azóta elkészült egy előtanulmány arról, hogy milyen munkálatokat kell elvégezni. Másfél esztendeje a felújítási terv is elkészült. A jelenlegi épület struktúrája megmarad, tetejére konferenciaterem épül, liftet szereltetünk. Egy negyvenszobás sportszállodát fogunk a teljes felújítás után beindítani. Eddig abban reménykedtünk, hogy erre pályázni is lehet a részfinanszírozás érdekében, de most már nem várunk tovább, hanem önerőből, banki hitelből még idén nekikezdünk a felújításnak, átalakításnak. — Sikeres üzletembernek tartja magát? — Nem mondanám azt magamról, hogy sikeres vagyok, talán inkább szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen olyan dolgokat valósítottam meg, amiket csak vakmerőségemnek és az adott lehetőségek kihasználásának köszönhetek. Nagyon sokat hibáztam is, sok mindent utólag másképpen csinálnék. A mostani eszemmel talán neki se kezdenék az egésznek...
