Járművek forgalomba való beíratásaSokasodnak az ügyfelek, még bírják az iramot

2017. február 10., péntek, Közélet

Egy héttel a járművek után fizetendő környezetvédelmi illeték eltörlését követően megkétszereződött a megyei gépkocsivezetői jogosítványok kiállításával, valamint a járművek forgalomba való bejegyzésével foglalkozó iroda forgalma. A prefektúra alárendeltségébe tartozó közszolgálat illetékesei szerint egyelőre főképp azok keresik fel őket, akik kivárták az illeték eltörlését, a külföldről behozott járművekkel érkezők rohamára az elkövetkező időszakban számítanak.

  • A volt dohánygyári épület, a hivatal székháza. Szekeres Attila felvétele
    A volt dohánygyári épület, a hivatal székháza. Szekeres Attila felvétele
  • Nő a külföldről behozott autók száma. Albert Levente felvétele
    Nő a külföldről behozott autók száma. Albert Levente felvétele

 

Rico Racoviță, az iroda vezetője érdeklődésünkre kifejtette: egyelőre nincs komolyabb fennakadás tevékenységükben, annak ellenére, hogy a megoldandó igénylések nagyjából kétszeresére nőttek február elseje után, amikor hatályba lépett az illeték eltörlését elrendelő törvény. A legtöbb beíratási igénylés olyan járműre vonatkozik, amely már be volt jegyezve az országban, de közben eladták, megvárták, hogy az illetéket eltöröljék, és most úgymond „teljesen törvényesen szeretnék használni”.
Az igénylők jó része a természetes személyek közül kerül ki, ezért számukra két ablakot működtetnek, a harmadiknál pedig jogi személyektől veszik át a dosszié­kat. Utóbbi ablaknál eddig az átmeneti rendszámokat lehetett kiváltani, de ezekre az igény nagyon megcsappant, hiszen mindenkinek az a célja, hogy mihamarabb bejegyeztesse járművét, ezért oda a jogi személyeket is át tudták irányítani – tette hozzá Racoviță.
Az igazgató szerint nem volt példa incidensre, az emberek megértették, hogy csak­is sorszám szerint lehet az ablakhoz járulni, és noha állandóan érkeznek újabb igénylők, viszonylag jól halad minden. Ugyanakkor számítanak arra, hogy az elkövetkezőkben tovább nőhet az igénylések száma, egyrészt, mert a megyei gépjármű-nyilvántartó elkezdte kibocsátani az eredetiségi bizonylatokat, emellett azzal is számolnak, hogy a külföldről behozott járművek száma is megnő hamarosan, és ezeket is be akarják majd jegyeztetni – fűzte hozzá. A gépjármű-nyilvántartónál már kimondottan nagy a forgalom, Racoviță értesülései szerint csak márciusra tudják előjegyezni az eredetiségvizsgálatot igénylőket.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az iroda már múlt szerdától módosított ügyfélfogadással működik, a beíratáshoz szükséges iratokat személyesen benyújtókat más órában fogadják, mint a felhatalmazással több dosszié­val érkezőket, így utóbbiak nem okoznak torlódást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2017-02-10: Közélet - Iochom István:

Bűnvádi eljárást indítottak a Wass Albert utcanév miatt

A rendőrség és az ügyészség újra vizsgálatot indított azon kézdivásárhelyi önkormányzati képviselők, illetve a polgármesteri hivatal azon köztisztviselői ellen, akik a Wass Albert utcanevet elfogadásra javasolták, és részt vettek a határozattervezet kidolgozásában.
2017-02-10: Máról holnapra - Mózes László:

Nemzetféltő akadémikusok

Túlfűtött, tartalmát tekintve általánosító és nacionalista felhangú, nemzet- és országféltő felhívást tett közzé a Román Akadémia tagjainak egy csoportja, amelyben aggodalmukat fejezik ki, illetve elutasítják az etnikai alapú, autonóm enklávék kialakulásának lehetőségét.