Az Európai Unió soros elnöki tisztét a jövő hónaptól betöltő Franciaország július 1. és december 31. között a 27 európai tagállam részvételével Európai Kulturális Évadot szervez. A programismertető sajtótájékoztatón a francia kulturális és külügyminiszter jelenlétében tegnap megemlékeztek a Párizsban előző nap elhunyt Fejtő Ferencről.
Először fordul elő, hogy az EU soros elnöki tisztét betöltő ország a többi tagállam kultúrájának tiszteletére és részvételével az uniós elnökség idején kulturális évadot szervez hazája közönségének. Ahogy azt a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokában tartott sajtótájékoztatón Bernard Kouchner külügyminiszter hangsúlyozta: az Európa megalakulása óta először megrendezésre kerülő, egyedülálló, közel ezer rendezvényből álló programsorozat célja az európai kultúrák sokszínűségének és az európai közös kulturális örökség identitásformáló erejének bemutatása a francia közönségnek az európai népek jobb megismerésére és megértésére. ,,A francia elnökség szeretne a többiekre figyelemmel lenni, és meríteni a többiek kultúrájából" ― mondta a külügyminiszter. Christine Albanel kulturális miniszter köszöntőjében úgy vélte, hogy a kultúra az egyetlen igazi eszköz összekovácsolni a népeket. A 61. Cannes-i Filmfesztiválon érezhető volt, hogy a világ minden tájáról érkezett filmek közül az európaiak minden európai filmben magukra ismernek, és azokat magukénak érzik ― mondta a miniszter, aki jelezte: júliusban Versailles-ban az európai kulturális miniszterek informális találkozón vesznek részt, majd Avignonban a kultúra és a gazdaság kapcsolatáról rendeznek konferenciát. A francia elnökség érdemben kíván foglalkozni a szerzői jogok védelmével, és nagy hangsúlyt kíván fektetni a kulturális párbeszédre ― tette hozzá.
A részletes program ismertetése előtt a szervező CulturesFrance kulturális ügynökség vezetője, Olivier Poivre d’Arvor író, médiaszemélyiség megemlékezett a 98 éves korában hétfőn Párizsban elhunyt Fejtő Ferencről, aki ,,magyarként a közös Európa nagy gondolkodója" volt. A francia kulturális élet jelen lévő képviselői tapssal búcsúztak Fejtő Ferenctől.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.