Sepsiszentgyörgyön az állomási Szent Benedek-templomban a vasárnapi szentmise után rövid műsort mutattak be, és ismertették tevékenységüket a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókjának képviselői. Templomjáró körútjukat idén január 29-én a belvárosi Szent József-templomban kezdték, február 19-én pedig a belvárosi református templomban mutatkoznak be.
Tavaly tizenegy templomba látogattak el, idén is ugyanennyibe szeretnének elmenni, hogy felekezettől függetlenül megismerhessék a rászorulókat, ugyanakkor segíthessenek a begyűlt perselyadománnyal. A pénzt szociális tevékenységre fordítják: a rászoruló gyermekekkel és idősekkel való foglalkozásokra költik. Ezt a programot húsz éve végzik a megbízottak és elkötelezettek.
A sepsiszentgyörgyiek lelki vezetője Szabó Lajos kanonok, szentszéki tanácsos, ezért mindig a Szent József-templomban kezdődik a körút – tudtuk meg Székely Róberttől, a szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi ifjúsági csoportvezetőjétől.
Vasárnap az állomási Szent Benedek-templomban Márkus András szentszéki tanácsos, az őrkői cigánypasztorációval megbízott plébános a szentmise elején felolvasta az érseki körlevelet a szíriai áldozatok megsegítésére vonatkozóan. A bajban lévő menekült családok megsegítésére a Gyulafehérvári Érsekség országos gyűjtést hirdetett meg február 19-én a katolikus templomokban. A szentmise prédikációjának magyarázata és kifejtése után az ifjak léptek színre, akik egyházi ifjúsági énekekkel és versekkel, rövid előadással örvendeztették meg a jelenlevőket. Befejezésként Puskás Bálint Máltai lovag, a szervezet tiszteletbeli elnöke megköszönte, hogy együtt imádkozhattak és az adományokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.