Hétfőn azzal a megemlékezéssel zárultak le Szigetváron a Zrínyi-emlékév programjai, amelyet a vár 328 évvel ezelőtti visszafoglalása évfordulóján rendeztek a baranyai városban.
A magyar és horvát hagyományőrzők közreműködésével tartott ünnepségen megkoszorúzták a szigetvári Szent Rókus-plébániatemplom és a városháza falán elhelyezett emléktáblákat. Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke elmondta, hogy az egy évvel ezelőtt elindított emlékév programjai megvalósultak. „A szigetvári hagyomány világa velünk él, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő években se kopjon meg a Zrínyi-örökség” – tette hozzá. Az eseményen bemutatták azt a dokumentumfilmet, amely a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárásáról szól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.