1450 lejes üdülési csekket kapnak a közalkalmazottak július elsejétől – nyilatkozta Mircea-Titus Dobre turisztikai miniszter.
A közalkalmazottaknak járó üdülési csekkek a kormányprogramban is szerepelnek – jelenleg a törvény hat üdülési csekket ír elő, egyenként egy minimálbér értékben, azaz hatszor 1450 lejről van szó – ám Dobre szerint módosítani fogják ezt a rendeletet, és egyetlen csekket vezetnek be, mert „ennyit tud állni a román állam”. A csekkeket Románia területén lehet majd felhasználni egy naptári év alatt, szállásra és étkezésre. Üdülési csekket a magáncégek is adhatnak az alkalmazottaiknak, de nem többet az országos minimálbér hatszorosánál. A turisztikai ügynökségek országos egyesületének közlése szerint tavaly több mint háromszorosára, 10 millió euróra nőtt az üdülési csekkel vásárolt turisztikai szolgáltatások értéke Romániában. A szervezet első alelnöke, Adrian Voican elmondta: tavaly 1,1 millió üdülési csekket kaptak a romániai dolgozók, ez 2015-höz képest több mint háromszoros, 2014-hez mérten pedig csaknem hatszoros növekedés. Az üdülési csekkekkel tavaly 15 százalékkal nőtt a belföldi turizmus, és az utazási irodák idén 38 százalékos növekedésre számítanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.