Farcádi Botond
Bár sok helyen folyik még a kampány, hiszen több településen csak a második fordulóban dől el, ki ülhet a polgármesteri székbe, a helyhatósági választások eredményei mindenekelőtt bölcsességre, óvatosságra, együttműködésre kellene hogy késztessék az erdélyi magyarság vezetőit.
A végleges eredményeket elemezve ugyanis kiderül: egyre kevesebben vagyunk, az RMDSZ-re és az MPP-re összesen körülbelül ötszázezren voksoltak. És jóllehet, a szövetség a negyedik helyen áll a pártok összesített rangsorában, öt százalék fölött csak a megyei tanácselnökök és a megyei önkormányzati képviselők versenyében teljesített. A helyi tanácsok és a polgármesterek esetében nem éri el az öt százalékot. Márpedig ilyen teljesítménnyel a törvényhozásban nem lesz képviselete a magyarságnak.
Éppen ezért kellene bölcsen és visszafogottan értékelni a szavazást: a győzelem—vereség paradigmája helyett pedig inkább az együttműködés kereteiről kellene beszélni. Látható ugyanis, hogy győzelem ide vagy oda, a magyarságnak csak akkor van esélye negyedik politikai erőként érvényesülni, ha az RMDSZ és az MPP képes lesz egyeztetni. Ellenkező esetben a Szilágy megyei példa ismétlődhet meg, ahol nem lesz magyar vezetője a megyének, mivel a két magyar szervezetnek nem sikerült együttműködnie. És a közös fellépés elképzelhetetlen, ha győztesekről és vesztesekről beszélünk, a versenyhelyzetet okoljuk az esetleges kudarcért, megkérdőjelezzük a másik szervezet létjogosultságát, bűnbakokat keresve mutogatunk egymásra, netán tisztességtelen eszközöket vetünk be a második fordulót megelőző kampányban.
Az önkormányzati választások országos eredményeinek tükrében világossá vált: az erdélyi magyarság ismét a mérleg nyelve lehet a következő parlamenti többség kialakításában. Egyelőre ugyanis a két nagyobb, nagyjából azonos súlycsoportba tartozó alakulat — a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt — közötti koalíció elképzelhetetlennek tűnik, ami azt jelenti, mindkettejüknek szüksége lehet az izmosodó liberálisokra és a magyar szervezetre. Ha eléggé bölcsek leszünk ahhoz, hogy egyáltalán legyen ilyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.