Az elmúlt hétvégén 36. alkalommal szervezték meg a nagybaconi amatőr asztalitenisz-bajnokságot, ahol három – tizennyolc év alattiak, felnőttek és negyven év felettiek – korosztályban huszonnégy versenyző ragadott ütőt. Az esemény legfiatalabb résztvevője a tízéves Mihály Gábor, a legidősebb pedig a hatvanéves Peszternák László volt.
A tizennyolc év alattiaknál tizenkét asztaliteniszező tette próbára magát, az első helyet Bardócz Csaba szerezte meg, a második Ferencz Róbert lett, míg a dobogó legalacsonyabb fokára Mihály Gábor állhatott fel. A felnőtt kategóriában Nagy-Kusztos Vilmos mindenkit maga mögé utasítva győzött, második helyen Fazakas Loránd, a harmadikon pedig Vinczi Csaba zárt. A negyven év felettieknél Bartha Sámuel nem talált legyőzőre, a második Incze Béla, a harmadik pedig Bardócz Attila lett. A dobogósoknak járó okleveleket és a kupákat a Sugó Sportegyesület biztosította. (m)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.