| 2003-08-05: |
| Riport: Hegyek, völgyek, városok (Európai utakon a Vox Humanával) |
Dél-tiroli anzix Minden képeslap csal, hiszen tetszetőssé, vonzóvá, mai szóval piacossá kívánja tenni azt a vidéket, amelyről szól. Ezt gondoltuk mi is Dél-Tirolról, mielőtt az alig több mint negyvenfős csapat a Koltrans Kék villámjával, Vox Humana táblával felvértezve vágott neki a felhőbe burkolózó sziklák világa felé vezető útnak. A szebbnél szebb, magasba ívelő sziklák övezte völgykatlanokban vagy a hegyre felfutó erdős kaszálók zugaiban meghúzódó jellegzetes, mindig virágtól pompázó épületek rendezett látványa irreálisnak tûnt: ilyen nincs is, csak a reklám kedvéért rajzolják ilyenné. Kellemesen kellett csalódnunk: a táj, az épületek, a települések a valóságban is éppúgy festenek, mint a bedekkerek színes lapjain. A reklámként is mûködő vonzerő itt nem az átfestett képeslapok által nyilvánul meg - hanem például épp általunk... Az idei program tervezésekor egyértelmû volt, hogy az immár harmadik éve sorozatosan érkező meghívónak eleget kell tenni: a titokzatos nevû Alta Pusteria-i Nemzetközi Kórusfesztivál lehet az a hely, ahol a nemzetközi versenyeken megedződött együttes nem az újabb helyezések, hanem a széles körû ismeretség bővítésével öregbíti európai hírnevét. Az anyagiak persze ismét ,,beleszóltak?, hiszen a napra szabott benevezési díj meglehetősen borsos volt számunkra, a kórus anyagi lehetőségei a lehető legrövidebb, két és fél napos ott-tartózkodást tudták biztosítani. De ha már olyan messze elmegyünk, ,,az úti költség se vesszen kárba? alapon, az egyéni hozzájárulások révén, na meg a személyes kapcsolatok kihasználásával egy 12 napos, sokkoncertes európai turnéra is futotta. Zarándoklat Aki merész terveket sző, mindig kell számítania arra, hogy tőle független erők is meghatározzák azok megvalósítását. Amikor első állomásként és koncertként az aradi Szent Antal-plébániatemplomot jelöltük meg, jobbára gyakorlatias meggondolások vezéreltek. Akkor még nem sejthettük, hogy Szent Antallal ezervalahány kilométerrel odébb, épp a lenyûgöző páduai katedrálisban ,,találkozhatunk?, s hogy utunk egy kicsit zarándoklat is, például az andocsi Máriához (akiről néhány éve énekelünk Vavrinyecz Béla zenemûvében). Ez utóbbira már utunk elején sor kerülhetett, hiszen második koncertünk színhelyén, a szegedi felsővárosi minorita templom udvarában - ahol a Bartók Béla Mûvelődési Ház vezetői, elsősorban Simoncsis János igazgató révén énekelhettünk - tudjuk meg: a Somogyi dombság egyik völgyében meghúzódó Andocs falutól alig pár kilométerre vezet el másnapi utunk. Ezt nem lehet kihagyni, a lélekben való feltöltődéshez a helyszínen kell elénekelni: ,,Koldusboton, törött mankón jövünk búcsút venni...? Az út előtt összeállított programban persze mindezek nem szerepeltek. Mint ahogy az egy nappal korábbi Déva-vár túra sem, vagy régi barátunk, Magyar Rozi meglepetése sem, aki mórahalmi ,,kultúrbirodalmában? meleg ebéddel és a városka pazar strandján lazító lubickolással ajándékozott meg. S a program egyre sûrûbbé válik: a boldogságos szûz csodatevő helyén lélekben, majd a balatoni lubickolásban testileg is frissült csapat estére már Grazban landol. Meglehetősen későn érkezünk az Andritz nevû kerületbe, ahol Kónya Lajos kolozsvári származású előadómûvész és felesége fogad. A Stephanus-templom közösségi termeiben jól elfértünk matracainkon, annál is inkább, mert a vállalkozóbb kedvûeknek nem sok idő jutott az alvásra. Stájerország fővárosának híres központja ugyanis 7-8 kilométerre lehet a külvárostól, arrafelé még felkapaszkodhadtunk az esti villamosok egyikére (az osztrák vendégszeretetet, ha úgy tetszik, sógorságot is megtapasztalhattuk, a villamosvezető ugyanis ingyen szállított a központig), visszafelé azonban már csak az apostolok lovára számíthattunk. De megérte, a fényben úszó városközpont, régi árkádos vagy éppen festett épületeivel, az építészetileg talán kevésbé értékes, de nagyságával mindenképp domináló városházával, a főtér közepén tündöklő János-kúttal és mindenekelőtt a várheggyel, a város szimbólumaként ismert óratoronnyal, na meg az onnan kitárulkozó látvánnyal aligha lehet betelni. Hacsak - mint ahogy meg is történt - éjfél után nem veszik ,,takaréklángra? a díszvilágítást... Autonómia Az idő kegyetlen úr, s akik ilyen feszesre tervezik programjukat, és még egy-egy meglepetést is tartogatnak maguknak, azokat tökéletesen kielégíti az alig pár órás pihenés. Mert hátravan még Ausztria talán legszebb tartománya, Karintia, este pedig már fellépés vár a fesztivál színhelyén. Azért még van idő bekukkantani Klagenfurtba, a virágok városába, ahol nem a középkor (a város többször leégett, így középkori épületei elpusztultak), hanem éppen a nyaranta dühöngő ,,fest-kor? fogad: a soron következő fesztivál kedvéért még a jelkép, a ,,védőszentként? is emlegetett sárkány hatalmas szobra is reklámba öltözött. Ezzel a ,,szokással? egyébként több németországi városban is találkoztunk utunk során, az ottani ,,Szent György-napok? kapcsán valósággal elárasztotta a zsibvásár a patinás tereket, épületeket... Welsberg, vagy ahogy az olasz szervezők előzőleg megírták szálláshelyünk nevét, Monguelfo a dél-tiroli településekhez hasonlóan kis magból és a települést övező kaszálókon elszórt, jellegzetes házakból áll. Ilyen a bejárat fölött virágos tornácokkal, erkélyekkel, jellegzetes sátortetővel ,,díszített? épület, a Franz és Marianna Schmid családja által mûködtetett Goldene Rose Szálloda. A nevek senkit ne tévesszenek meg, Olaszországban vagyunk, pontosabban Dél-Tirolban, ahol a nálunk álomszámba menő területi autonómia élő valóság, a kétnyelvûség természetes és hivatalos dolog. A többségi németek anyanyelvüket hivatalosan használják, s nincs olyan név- vagy utcatábla, de reklám sincs, amely elsőként ne németül hirdetné tartalmát. A vidék, amely otthont adott a nagyszabású nemzetközi rendezvénynek, mindenki számára egyaránt Land der Drei Zinnen, illetve Delle Tre Cime (magyarul talán a Három Hegyorom vidékének nevezhetnénk). Kulturális turizmus Ezen a vidéken, ahol minden a turizmusról szól, a méreteiben monumentális fesztivál is valójában ezt a célt szolgálja. A jó értelemben vett kulturális turizmus rendezvénye, amely mind a meghívott hatezer (!) énekes, mind a koncerteken, a felvonuláson, a kapcsolódó rendezvényeken részt vevő turisták számára szórakozást, kikapcsolódást, tartalmas programot jelent. A nyolcvan együttes egyharmada külföldi, kétharmada hazai. A külföldiek legnagyobb számban Portugáliából jöttek, de a finn, német, izraeli, magyar és orosz jelenlét is számottevő. Ausztria és Ukrajna egy-egy kórussal volt jelen, míg Románia két együttessel vett részt a fesztiválon (a Vox Humana mellett egy számunkra ismeretlen brassói kórus volt a vendég). A sok színhelyen, a vidék településeinek templomaiban, a szabadtéri színpadokon (tereken vagy a vidéknek nevet adó három sziklaorom tövében felállított pódiumokon), de a toblachi Gustav Mahler-teremben, a legkülönbözőbb kezdési időpontokban megszámlálhatatlan koncertben gyönyörködhetett a nagyérdemû. Dobbiaco (Toblach), San Candido (Innichen), Villabassa (Niederdorf), Braies (Prags), Sesto (Sexten) - települések, ahol valójában öt napig szinte folyamatosan zajlott a fesztivál. Minden kórust meghallgatni egyszerûen lehetetlen volt, a velünk azonos helyszínen koncertezők közül ránk legnagyobb hatást a finn Puijon Kamarikuoro tett. S mint utóbb kiderült, a hatás kölcsönös volt, hiszen a sexteni záróünnepség forgatagában karmesterük kapcsolatfelvételi szándékkal adta át saját CD-jüket, amit természetesen mi is hasonló módon viszonoztunk. Voltak persze nagy közös programok is, a hatezer énekes az éjszakai vízi- és fényjátékon, a San Candido-i (innicheni) nagy felvonuláson (a színpompás felvonulást közös éneklés követte a városka főterén), na meg a záróünnepélyen találkozhatott. A Vox Humana három fellépésének színhelye: Niederdorf (Villabassa) - St. Stefan-templom, Drei Zinnen - szabadtéri színpad, Toblach (Dibbiaco) - Mahler-terem. A látottak-hallottak alapján mindenképp megállapíthattuk: a fesztiválra jelentkezők válogatásakor nem az együttesek színvonala volt a legfontosabb szempont... A fellépések mellett nem hagyhattunk ki néhány nevezetességet sem: körbejártuk, a merészebbje megmártózott, sőt át is úszta a Szent Anna-tó nagyságú, közel 1500 méterrel a tengerszint fölött lévő Pragser-tavat, a nagy felvonulás előtti óra pedig elegendő volt ahhoz, hogy a nyitott kabinú felvonót, na meg a nálunkfelé ismeretlen nyári bobot is kipróbálják egyesek. De minden program, minden út a fenséges dél-tiroli táj látványával ajándékozott meg... Hegytől a tengerig A két és fél napos élmény, kényelem, meleg étel alig egy pillanatnak tûnt, házigazdáinktól énnekkel búcsúzunk, s tervbe vesszük, hogy Bolzanóig végigmegyünk a Nagy Dolomit úton. A fenséges hegyvilág központjában, Cortina dan Pedzóban tett egyórás séta után azonban elkavarodunk a táblák rengetegében, s miután kigyönyörködjük magunkat a hihetetlen sziklavilág csodáiban (ki néz ilyenkor térképre?), rájövünk, hogy az autóbusz nem nyugatra, hanem délre tart. A magyar történelmet ismerők fülében ismerősen csengő Piave folyó mentén, 1800 méteres szintkülönbséget megtéve gurulunk Velence, pontosabban Noale felé. Utunk során egyébként nem ez az első és utolsó ,,eltévelyedés?, de a hajtûkanyarokban megviselt gyomrok és fejek ezúttal nem reklamálnak. Nem így két nappal később, amikor a Garda-tó nyugati oldalán húzódó sziklaút marad ki egy téves útirány miatt. (,,Mentünk, odaértünk, nem ott volt? - vissszhangzott néhányszor a hofféliás poén.) (folytatjuk) |
