| 2006-04-08: |
| Kultúra: A mester köszöntése (Szilágyi Zsolt hatvanéves) |
Nem tudom, milyen érzés számodra, ha azok, akikkel nap mint nap találkozol, akik intésedre igyekeznek a megfelelő századmásodpercben már nyitott torokkal, előkészített hangszálakkal rekeszizomból indítani a hangot, ráadásul hajszálpontos magasságban, akik cantoóráidon figyelnek, hogy lépést tartsanak a követelményekkel, akik igazgatói utasításaidat (vannak ilyenek?) hajtják végre, akik templomok és koncerttermek tereit s azokkal együtt a lelkeket betöltő énekhangodat hallgatják, vagy akik feladják a pattogó celluloidlabdát szokásos és elmaradhatatlan, a fizikai kondíciót ápóló pingpongmeccseiteken, nos, milyen lehet számodra, ha a közvetlen környezetedben mesternek szólítanak? Hat évtized hosszú idő, s a több mint harmincöt esztendős énekesi, karvezetői pályafutásod is bőven feljogosítana arra, hogy elvárd e megtisztelő megszólítást. Tudom, Te sokkal inkább a pontosságot, a zene iránti alázatot, a teljes odaadást és az egy lépéssel ismét legyünk jobbak építkezés szellemét várod el, sőt, egyenesen megköveteled. A hallgatóságtól pedig az érző odafigyelést. A magad módján persze, mint ahogy a nagy mûvészek önmagukkal könyörtelenek, környezetükkel pedig sokkal elnézőbbek. Bizonyára soha nem ácsingóztál mesteri babérokra - bár évtizedek óta ama bizonyos képzeletbeli karmesteri pálca is feljogosítana erre -, mert ha álmodtál volna erről, nem maradsz egy, a mûvelt zene szempontjából mindenképpen provinciális kisvárosban. Nem ragaszkodsz annyira kollégáidhoz, akikkel, amikor nem lehetett, akkor is hangos sikereket értél el Európa élvonalbeli kórusversenyein. S amikor már lehetett, egy kicsit velük szemben is sikerült az emberi hangot, a nagybetûs Vox Humanát újabb díjakkal bearanyozni. A lelkeket pedig azzal a bizonyossággal, hogy kórusban vagy kóruson kívül, képzett zenészként vagy odafigyelő amatőrként a muzsika iránti hódolat nem veszhet ki ünnep- és hétköznapjainkból. Hiszen a zene lényünk alkotóeleme. S akkor még nem szóltam arról az énekhangról, előadásmódról, amely ,,magasabb zenei körökben?, itthon, de Európa templomaiban, koncerttermeiben méltán ragaszthatja rád a mester megnevezést. Hogy ott szólítanak-e így, nem tudom, de akár igen, akár nem, minduntalan visszahívnak. Hogy az előadómûvészeted egyediségének fényét vidd el hozzájuk. S így - önző módon kicsit - mi is dicsekedhetünk az onnan visszatükröződő fénynyalábokkal. Az elismerésen az sem üt csorbát, ha megtörténik, hogy egy egész éjszakai autózás után a szószékben, ahová a szólistát néha fölemelik, a koncert közben netán lekoppan a szemed. Mert mindezekkel együtt értékelnek. Talán jobban, mint mi, itthon. Rohanásból kijutott Neked is ez összesûrûsödött századvégen. És reméljük, még sokáig kijut, mert a muzsikáért érdemes. És Te másképpen már nem is tudnál élni. Ebben segítsen Téged a hit, az akarat, na meg a körülötted lévők sokasága. Akik néha némi közvetlen pajkossággal, talán nem is tudatosan, de mesternek szólítanak. Ferencz Csaba |
