| 2006-06-03: |
| Kultúra: A nyugati világ bajnoka (Bemutató a Tamási Áron Színházban) |
 John Millington Synge (1871-1909) a századfordulón újjászülető ír irodalom jelentékeny alakja, Joyce és Yeats kortársa, ő is lázadó, nemcsak az émelygő, viktoriánus brit hagyományok, hanem a sajátságos ír bezárkózás, az ön- és közveszélyes elszigetelődés, a hamis erkölcsi értékrend ellen is lázad. Szívszorítóan rövid írói útja botrányok sorozata, meg van győződve igazáról, s a közösség szemébe vágja kíméletlen, hízelgőnek nem nevezhető felismeréseit. A nyugati világ bajnoka példázat a generációs ellentétekről és a zárt közösségek torz értékrendjéről. Van egy kissé ügyefogyott ifjú, akit nagy természetû atyja kínoz, szekíroz, nem engedi felnőni. Végső kétségbeesésében ásóval veri fejbe, s mivel meg van győződve róla, hogy apagyilkos, menekülni kezd, s eljut a nyugati vidékre, egy faluba, ahol bizarr körülmények között ismerkedik meg egy kocsmárossal s a lányával, befogadják, a virrasztani induló férfiak ugyanis félnek magára hagyni a lányt, hiszen bármi történhet: rábízzák tehát egy ismeretlen apagyilkosra (?). Felveszik csaposnak, meghódítja a lányt, mint apagyilkosnak korlátlan tekintélye van, ráadásul megnyeri a versenyeket is. S akkor érkezik meg szörnyû vágással a fején az atyja, s azok, akik eddig istenítették, ellene fordulnak, az öreg pedig mindenki előtt elnáspágolja (!), s haza akarja vinni. Hát végső szükségében másodszor is fejbe veri, most viszont nem ünneplik, hanem meg akarják lincselni, de váratlanul megjele nik kötéssel a fején a szívós atya, megmenti s hazaviszi. Büszke rá, az ő fia, kétszer is fejbe verte. Na, végre ihatunk, így a kocsmáros, amikor elmennek? Dióhéjban nagyjából ennyi. Ez viszont sok humorral pergő dialógusokkal, jól van megírva, s Bocsárdi Lászlónak hatalmas lehetőség a játékra, s nyilván színészeinek is. A példázat felpörgetése a főszerepet játszó Pálffy Tiboron áll vagy bukik. ? most is, akár a Macbeth esetében, kulcsszerepben van, a komédia szerkezete annyiban hasonló a királydrámához, a vérnősző Macbeth-hez, a ,,bajnokhoz?, hogy mindkét esetben az ő kapcsolatai a többiekkel rajzolják ki a viszonyok bonyolult köreit és hálóit, amelyekben Macbeth is, az ifjú is végezetül belegabalyodik. Pálffy robbanékonyan, a humoros helyzeteket maximálisan kihasználva pörgeti a spektákulumot, ezen belül izgalmas és helyenként naivságában is megrendítő a kocsmáros lányával való kapcsolata. Péter Hilda - ahogy mondani szokás - hozza a tûzrőlpattant leányzót. Az ifjút azonban az özvegyasszonnyal való felemás kapcsolatából érthetjük meg igazán, Bicskei Zsuzsa ironikusan jeleníti meg a férfiak után epedő, de saját érdekeit maximálisan szem előtt tartó menyecskét. Érdekes jellemvonásai derülnek ki az ifjúnak a falusi srácokkal, az öregekkel, vetélytársával s végezetül az atyjával való bonyolult kapcsolatából. Vetélytársa, Mátray László egy bigott katolikus ifjú írt alakít, kissé félnótás hősünk kétbalkezes ellenpólusát, sok önironikus gesztussal. Az ifjak először egy bizarr, bacchanáliát idéző éjszakán majdnem lerohanják, de megnyeri őket, erősebb, ügyesebb, talpraesettebb náluk, az öregeket is elbájolja, egyfelől, mert mentesíti őket terheik egy része alól. Mind a fiúk négyese - Nagy Alfréd, Márton Lóránt, Diószegi Attila, Kolcsár József -, mind az öregek hármasa - Szabó Tibor, Veress László, Kőmíves Mihály - telitalálat, koreográfiájuk pontosan kidolgozott, játékuk mesterien összehangolt, s a komédia felé billentik el a történetet. Erre Bartha József doboza - a kocsma helyisége - maximális teret kínál, funkcionális is, a három-négy ablak szerepe is megnő, s nyilván a kukucskálásoké is, itt valaki mindég leselkedik. Ír voájőrök. Könczei Árpád harsány, de jól adagolt zenéje mintegy megszabja a mozgásokat, a koreográfiát, az előadás ritmusát. A példázat viszont méltó dimenzióit az atya színrevitelével nyeri el. Régen láttuk Nemes Leventét (az apa) ennyire felszabadultan komédiázni. Az érdekes az, hogy bármennyire is bárgyú, bigott, hiszékeny és félnótás emberekből áll ez a falu, a hely, ahonnan az ifjú menekül, s ahonnan apja utánajön, még a nyugati világnál is elmaradottabb, vidékiesebb. Szinte süt a felhevült író ítélete: életre alkalmatlan, de az apa és a fia mégis ott élnek, és oda is mennek vissza, talán, hogy a felbolydult nyugatiak végre nyugodtan leihassák magukat, hiszen életük két pillére a krumpli és a pálinka? Az egyikből élnek, hogy hozzájuthassanak a másikhoz, hogy mámorosan szebbnek láthassák sivár életüket? Sok mindennel így vagyunk, még akkor is, ha elmondhatjuk a filozófussal, hogy a világ mindaz, aminek az esete fennáll. Bogdán László |
