Bölön, Nagyajta, Sepsikőröspatak, Kálnok és Árkos unitáriusai minden év július első szombatján a közös földrajzi ponton, a Vadas-tetőn találkoznak. Úgy tartják, ez egyfajta unitárius búcsú: Isten gondviselésének oltalmában és érezhető szeretetében közösen töltenek el egy napot, megerősödnek hitükben, felveszik a régi barátság fonalát, újakat kötnek, és örvendenek egymás társaságának. A szervezők tavaly a sepsiszentgyörgyi, szentivánlaborfalvi és szentkirályi unitárius egyházközségeket hívták meg, legyenek az eseménynek folyamatos vendégei, idén a barótiak jelezték, megfontolás tárgyává teszik a csatlakozást.
11 órakor a Bokor Béla által faragott haranglábra felszerelt árkosi vendégharang hosszasan szólalva figyelmeztetett, ideje van az imának és a hálaadásnak. A találkozót idén a nagyajtaiak szervezték, az istentiszteletet pedig az a Fekete Levente tartotta, aki még sepsikőröspataki lelkész korában, 1996-ban kezdeményezte, hogy az 1948-ban – a korabeli állami szervek nyomására – megszüntetett hagyományt élesszék újra. A Máté evangéliumából és a Zsidókhoz írt levélből vett igékre alapozott beszédében a megtartó hitről szólt: folyamatosan próbákat kér, naponta meg kell harcolnunk, ki kell állnunk érte, de ereje éltet és táplál. A találkozóról mint közösséget erősítő alkalomról szólt: a Vadas két oldalán élők az összetartozás jegyében szánnak egymásra időt, közösen imádkoznak, majd költik el ebédjüket, és örvendenek a felkínált és megszentelt eseménynek. Török István, a Háromszék–felsőfehéri Egyházkör esperese úgy fogalmazott, a Vadas-tetőn évről évre összegyűlők arról tesznek tanúbizonyságot, hogy ők bizony nem rövid időre terveznek, hanem maradni akarnak, élni és benépesíteni kívánják szülőföldjüket.
A találkozó vándorzászlóját a nagyajtai Barabás András adta át a következő évben szervező sepsikőröspataki gondnoknak, ifj. Költő Sándornak. Az eseményen fellépett a Gazdag Orsolya által vezetett nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, Toók Katalin szavalt, a középajtai fúvósok pedig közkedvelt dalokat játszottak.
