Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 03:29
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Akiért a csengő szól

2017. szeptember 12., kedd, Máról holnapra
Mi nem politikát vittünk az iskolába, hanem oktatáspolitikát folytatunk – jelentette ki rendkívül büszkén Liviu Pop tanügyminiszter egy máramarosi tanévnyitón, majd azt fejtegette, milyen nagyszerű elképzelései vannak neki, pártjának, mily remek programmal virágoztatják fel a romániai oktatást.

Sok miniszter próbálta már megreformálni a hazai tanügyet, de ilyen rövid idő alatt (alig két és fél hónapja iktatták tárcavezetővé) ennyi zseniális ötletet még egyikük sem igyekezett megvalósítani. Az egykori tanárból szakszervezeti vezetővé, majd politikussá és miniszterré előlépett Liviu Pop minden mondatával azt sugározza, nagyon ért az oktatás ügyeihez, tettei azonban másról árulkodnak. S azt ugye már az iskolából tudjuk, hogy aki azt hiszi magáról, mindent tud, az inkább butának nevezhető, az okos ember tudása növekedtével szembesül saját korlátaival és azzal, valójában mily kevésnek is van birtokában, mennyi mindent kellene még elsajátítania.
Nincs értelme felsorolni, milyen hiányosságokkal kezdődik az új iskolai esztendő, számtalanszor szóltunk már a tankönyvhiányról, az engedély nélküli intézményekről, azokról, ahol építőtelep fogadta tegnap is a diákokat. Reform reformormot követett, de a tantervek egyre zsúfoltabbá váltak, a nagy szavaknál tovább senki nem jutott a modern oktatás megalapozásában. Hiába változott meg körülöttünk a világ, ugyanazt az információhalmazt sulykolják a gyermekek fejébe, mint húsz-harminc évvel ezelőtt szüleikébe.
Nem szabad kirakójátékként kezelni a tanügyi törvényt, nem kellene elemeit folyamatosan változtatni – hívta fel a figyelmet Klaus Iohannis államelnök, aki egykor maga is tanár volt. Megrótta a kormányt, a magára oly büszke minisztert, hogy rég idejétmúlt megoldásokkal próbálnak orvosolni egy-egy kritikus helyzetet – lásd az ötödikesek számára kiadott egységes tankönyv – központosítanak a decentralizáció helyett  és a folyamatos változtatásokkal még jobban összekuszálják az amúgy is „zavaros és nehézkes” tanügyi törvényt. Liviu Pop pedig sértetten mutogat az előző kormányra, őket okolja a jelen hiányosságaiért. No meg számtalan elődjéhez hasonlóan ő is új oktatási törvényt ígér. Ezt már nem sieti el, jövő szeptemberben kívánja közvitára bocsátani, parlament elé küldeni. Hogy mi áll majd benne? Az elmúlt hetek, hónapok tapasztalata alapján sok jót nem remélhetünk.
Évek, évtizedek óta nem ünnep már a tanévkezdés Romániában, sokkal inkább gondok tornyosulása diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt. Félő, hogy e miniszterrel, csapatával és a szociáldemokrata oktatáspolitikával a jövő a múltnál is sötétebb lesz. És tovább sokasodik az áldozati nemzedékek sora...
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-09-12: Közélet - Hecser László:

Az életre készít fel az iskola (Csökkent a baróti diákok száma)

Az általános iskola nyolc és a középiskola négy esztendeje alatt a tanulók megfelelő szorgalom mellett olyan szellemi batyúval gazdagodhatnak, amelyből életen át táplálkozhatnak – hangzott el a baróti tanévnyitón. A Gaál Mózes Általános Iskolában tavalyhoz viszonyítva harmincnál kevesebben kezdik az évet, a Baróti Szabó Dávid Középiskolában pedig új szak és felnőttképzés is indul.
2017-09-12: Világfigyelő - :

Ötpárti felszólítás Budapestről (Ukrán oktatási törvény)

Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a törvényhozásnak.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: