Tudose érvelését értelmezve két lehetőség mérlegelhető: dilettáns, vagy olajat önt a tűzre. A hozzá nem értés gyanúja abban áll, hogy egy ügyhöz viszonyuló, a diplomácia nyelvezetében valamelyest jártas politikus nem fogalmaz, nem fogalmazhat így. Kényes kérdésekről ugyanis inkább jobb hallgatni, mintsem egy értelmetlen és fölösleges nyilatkozattal tovább fokozni a zűrzavart. Egyrészt. Másrészt a szándékosság viszont azért nem zárható ki, mert Tudose úgy nyúl az elodázás örök eszközéhez, hogy közben Budapestre mutogat, s ez bizony a tájékozatlanok, megvezetettek szemében már siker, hiszen gondolkodniuk sem kell, rutinosan megállapíthatják: bizony, Budapest a ludas.
Ezért inkább jól irányzott, ravasz lépés a kormányfő kijelentése: kezeit is mossa, s a felelősséget is elhárítja. Hiszen arra már kevesen gondolnak, hogy a román kormány mércéje ismételten kettős: egyrészt visszautasítja, hogy úgymond „Budapest nyomására” cselekedjen, másrészt, amikor az Ukrajnában élő négyszázezer román ajkú nyelvi jogaiért áll ki – helyesen egyébként –, követeli, hogy Kijev – Bukarest nyomását is érzékelve! – változtasson diszkriminatív oktatási törvényén. Mert  Bukarestben határozottan tudják, nem nézhetik tétlenül az ukrajnai románok asszimilálási kísérletét.
A román politikusoknak a vásárhelyi iskolaügyhöz való viszonyulása azt mutatja, amit szabad Bukarestnek, az nem megengedett Budapestnek. Ez nem csupán tudathasadásos állapot, az iskolával kapcsolatos fejlemények annál súlyosabb bajra utalnak. Érdekes módon a korrupcióellenes ügyészség  éppen akkor emel vádat – hatalommal való visszaélés miatt – az iskola volt igazgatója ellen, amikor a katolikus egyház vagyonkezelője, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány kuratóriuma érvénytelennek minősíti a városházával kötött iskolabérleti szerződést, amely akár a román nyelvű elitiskola, az Unirea Főgimnázium működését is befolyásolhatná. Potyó Ferenc ugyan kijelenti, „sem lelkünk, sem eszközünk” nincs kitenni a katolikus egyház tulajdonába visszakerült iskolaépületből az Unirea diákjait, ám azt is megjegyzi, a helyzet rendezésére „jó szándék csak részünkről van”. Így nem csupán az időhúzás aggasztó: jó lenne egyszer pontos választ kapni arra a kérdésre, egy egyházi iskola újraalapítására vonatkozó „adminisztratív hiányosság” miatt miként kerülhet ez az ügy a korrupcióellenes ügyészség asztalára? És vajon mindazok, akik most ígérgetve halogatják a megoldást, hogyan nyilatkoznának, ha az ukránok a vásárhelyihez hasonló módon járnának el egy ottani román iskolával?