Egervári Sándor: A futball mindig a szerelmem volt
– Sepsiszentgyörgyre látogatásuk során néhány percet megtekintettek a román élvonalban szereplő Sepsi OSK edzéséből. Ön hogyan látja az újonc csapat esélyeit a bajnokságban?
– A Székelyföldi Labdarúgó Akadémián tovább tartózkodtunk, így csak az edzés utolsó perceit tudtuk megnézni. Nekünk, a labdarúgásban és a Magyarországon élőknek nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy egy többségében magyarok lakta területnek élvonalbeli csapata van, és képviseli a magyarságot a román bajnokságban. Természetesen nagyon szurkolunk, hogy friss feljutóként meg tudják vetni a lábukat. Nagyon nehéz ez a feladat, viszont, ha az első évben sikerül, attól kezdve talán könnyebbé válhat. Érzelmileg együtt vagyunk velük, figyelemmel kísérjük őket, de szélesebb tájékozódásunk nincs, így nem tudjuk teljes mértékben, hogy szakmailag mennyire elérhető, reális a kitűzött cél.
– A magyar válogatott nem jutott ki a jövő évi franciaországi világbajnokságra. Ön milyen okokat lát az újabb kihagyott vb mögött?
– Az igazság az, hogy 2010-ben, amikor én szövetségi kapitány lettem, építettünk egy új közösséget, egy új csapatot, hiszen Dárdai Paliék kiöregedtek, és kellett az új generáció. Szerencsém volt, mert én korábban az U20-as válogatott élén álltam edzőként, és nagyon sok gyereket szép lassan elkezdtünk felkészíteni a nemzetközi szereplésre, így azokat a labdarúgókat megfelelő számú válogatott mérkőzéssel tudtuk felvértezni. Az Európa-bajnokságig ez a közösség elég jól működött Gera Zolikkal, Király Gabikkal, Juhász Rolandokkal, csak az a probléma, hogy ezek a játékosok most kiléptek ebből a körből, kiöregedtek, és menet közben, sajnos, az elmúlt időszakban nem építettük fel a meghatározó személyiségeket, és azt gondolom, ebben egy picit el vagyunk maradva. Hiányoznak azok a komoly labdarúgótudással és komoly sportemberi személyiséggel rendelkező játékosok, akik most át tudnák lendíteni a pillanatnyilag megrekedt válogatott szekerét.
– Szövetségi kapitányként mit tart karrierje csúcspontjának?
– Néhány magyar bajnoki cím birtokosa vagyok, az U20-as világbajnokságon bronzérmet szereztem a magyar válogatottal, kiérdemeltem a mesteredzői címet. Ha visszatekintek 67 évesen a pályafutásomra, szerencsés ember vagyok, egyrészt azért, mert a hobbim és a munkám egybeesik a szerelmemmel, a futballal. Boldog vagyok, sikeres időszakon vagyok túl, még akkor is, ha az ember időnként kapott ötöt, hatot, és legutóbb nyolcat, mert ha visszatekintek csak az U20-as világbajnokságra vagy a felnőttválogatottra, akkor el tudom azt mondani, hogy az elmúlt harminc év két legsikeresebb selejtezősorozatát vittem véghez az én közösségemmel. A világbajnoki selejtezőn 19 pontot gyűjtöttünk, az Európa-bajnoki sorozaton 17 egységnél álltunk meg, amivel a negyedik selejtezőkalapból a harmadik kalapba kerültünk a besorolást illetően, és az utolsó időszakban a másodikba is feljutottunk. Ezt persze számomra, és remélem, mások számára sem fogja elhomályosítani, hogy a végén a hollandoktól kaptunk nyolc gólt (szerk., megj.: 2013. október 11-én világbajnoki selejtezőn Hollandia 8–1-re legyőzte a magyar válogatottat Amszterdamban). Szoktuk mondani, hogy aki a pályán van, az rúg is hatot és kap is hatot, illetve rúg is nyolcat és kap is nyolcat, mert nemcsak kaptam szövetségi kapitányként, hanem a csapatom rúgott is nyolcat. Már kifelé néző szakember vagyok, két szerelemem van: az egyik a család, a másik meg a labdarúgás. A futball továbbra is megmaradt, de értelemszerűen már nem akkora hangsúllyal. A gyerekeim és az unokáim óriási örömet okoznak, idegeskedtem már eleget, ideje nyugodt életet élni ebben a korban.
– A válogatottnak még két mérkőzése van a világbajnoki selejtezőn. Sikerül a szurkolók bizalmát visszanyerni egy-két jó eredménnyel?
– Fontos lenne, hogy kiküszöböljük a csorbát, és tulajdonképpen tudjuk jól lezárni ezt az évet. Most úgy látom, hogy megroppant a válogatott, de ez nem jelenti azt, hogy a közönség nem áll mellette, hiszen fantasztikus hangulat uralkodott többek között a portugálok elleni mérkőzésen is a telt házas stadionban. A szurkolók magukénak érzik ezt a válogatottat, és ez a futballban dolgozóknak nagy öröm. A folytatásban Svájccal szemben sok esélyt nem látok a győzelemre, mert nagy a harc köztük és Portugália között a csoportelsőségért. A Feröer-szigetek elleni hazai mérkőzésen kárpótolhatjuk magunkat, és bizalommal tekinthetünk a jövőbe.

Dr. Mezey György: Bonyolulttá vált az egész futball
– Ön az utolsó szövetségi kapitány, aki világbajnokságra vezette a magyar válogatottat. 1986-ban a mexikói szereplés nem a várakozások szerint alakult, a Szovjetunió csapatától 6–0 arányú vereséget szenvedtek. Megfejtette azóta a kudarc okát?
– Sebes Gusztáv után a második vagyok a legeredményesebb magyar szövetségi kapitányok rangsorában, de sajnos az életem úgy alakult, hogy folyton erről a világbajnokságról kell számot adnom. Nincsenek titkaim, elrontottam dolgokat, a játékosaim sem úgy álltak hozzá, ahogy kellett volna. Azon a világbajnokságon egy széteső, lefelé ívelő válogatott szerepelt. A Honvéd játékosai az utolsó bajnoki meccsüket a vb előtt Debrecenben játszották, bundáztak, helikopterrel menekültek. Zűrzavar volt akkortájt a sikerjátékosaim körében, én se találtam el a ritmust, minden nagyon szerencsétlenül alakult, de nem szabad elfelejteni az előzményeket, hogy három év alatt a világ élvonalába jutott az a csapat.
– Azóta viszont még vb közelébe sem került a válogatott.
– Az a baj, hogy nagyon bonyolulttá vált a világ körülöttünk, és ez alól a futball sem kivétel, ugye, tudjuk, hogy olyan pénzek forognak Neymarék szintjén, ami nem reális. Kicsit ugyanez a helyzet a magyar futballban is, olyan pénzek forognak ilyen szinten is, ami gazdaságilag nem termelhető ki, ennek bukás lesz a vége. Hogy miként én nem tudom, erről könyveket, tanulmányokat kellene írni, de senkit nem érdekel. Eredmény legyen, győzzön a csapat, mutogathassák magukat a tetoválásaikkal. Nagyon bonyolulttá vált az egész, és emiatt nem is bánom, hogy kifelé áll a lábam a szakmából, jobb távolról, távcsövön keresztül figyelni az eseményeket, talán jobban is látom.
– A magyar labdarúgásban látja azt a potenciált, hogy valaha is 2–1-re legyőzzük a hollandokat idegenben vagy 3–0-ra a brazilokat hazai pályán?
– Rengeteg jó kezdeményezés van, ez is az, ami itt van Sepsiszentgyörgyön. Hogy ebből eredmény jön ki, az biztos, de hogy mikor és milyen rásegítéssel, nem lehet tudni. Annyit azért értsen meg mindenki, hogy a Puskásék idejében volt kétszázezer utánpótláskorú futballista, de akkor még a tizenkét éven aluliakat nem regisztrálták, tehát ennél jóval több volt, most meg van negyvenezer igazolt labdarúgó, akik rendszeresen játszanak. Dárdai Pali mondta, hogy csak Berlin környékén háromszázezer gyerekből választ, és akkor hol van még München, Dortmund és a többi? Állati bonyolult lett, és ma már politikusainknak, üzletembereinknek is érdemes lenne szembenézni ezzel a problémával. A futball még most is megmaradt egy úri huncutságnak, amit amatőr alapon nem lehet csinálni.
– Az utánpótlás-nevelés lehet a megoldás?
– Itt az a baj, hogy iszonyú nagy konkurenciája lett a futballnak, úszni ma sokkal többen mennek – Hosszú Katinkáék sikerein felbuzdulva –, mint a futballpályára. Ebben a rendkívül széles konkurenciájú kínálatban a labdarúgásnak átütő erejűnek kellene lennie, hogy mégis azt válassza az a gyerek. A futballedzőnek az a dolga, hogy üljön a kispadon és tartsa az edzéseket. Az az álom, hogy Puskás-szintű futballistát neveljenek ki belátható időn belül, ez naivitás. Mert akkor a Manchester City arab tulajdonosa megvesz egy tízszer drágábbat, aki rugdossa a gólokat. Ma nagyon nehéz. Sajnálom is azokat, akik most felelősek ezért, mert nem nagyon tudnék okos megoldást mondani. Legfeljebb azt tudnám tanácsolni, hogy aki nem ért a futballhoz, hagyja az egészet, mert csak árt vele.
– Helyesnek tartja, hogy idegen szövetségi kapitánya legyen Magyarországnak?
– Ha megnézzük, a magyar edzők a mai napig sikeresebbek, mint a külföldiek. De ezzel a döntéshozók egy ernyőt húznak maguk fölé, idehoztam egy külföldit és mosom kezeimet. Egy magyart a helyében hatszor fenékbe billentettek volna, de egy németre rá lehet mondani, hogy jól van, mégiscsak német, tehát ne piszkáljuk. Az egyik legjobb példa erre a Videoton FC, amelynek utánam jóformán csak külföldi edzői voltak, eredményt egyik sem ért el. Mi, magyar edzők érezzük ennek a súlyát, sokkal többet megengednek a külföldieknek, mint nekünk.