A kilencvenhat esztendősen minap elhunyt Mihály király 90. születésnapja (született Szinaján 1921. október 25-én) inspirált arra hat esztendővel ezelőtt, hogy a volt román uralkodó magyar kapcsolatainak közelebbről is utánanézzek. A címben jelzett témába már mindjárt az életrajza elején belebotlottam. A Romániai magyar irodalmi lexikon harmadik kötetében a magyar iskolatársról azt olvassuk, hogy Kováts Ivánnak hívták, született Kolozsváron 1921. december 11-én, elhunyt Kölnben „valamikor” 1983-ban. Idézőjelet használtam, pedig inkább kérdőjelet kellett volna. Mert kérdőjel a rövid szócikk elolvasása után is marad elég. És ahogy többhetes nyomozómunkával az egyiket a másik után sikerült feloldanom, szinte azonmód újabb életrajzi fehér foltok merültek fel. Alkalmi méltatásnál sokkal fontosabb szempont volt, hátha akadna még néhány idősebb kolozsvári, marosvásárhelyi, esetleg németországi olvasó, aki Kováts Ivánról őrzött emlékeit velem, és persze a szélesebb nyilvánossággal is megosztaná.
Specosztály – egyetlen tanulóért
A kis trónörökösnek kezdetben a szinajai Peleş-kastélyban magántanítói voltak, 1932-től viszont már a híres szociológus és néprajzkutató, Dimitrie Gusti javaslatára II. Károly speciális osztályt szerveztetett, külön a fiára való tekintettel. A tanulók létszámát pontosan egy tucatban, 12 főben állapították meg, mint az apostolokét. De az iskolatársak már korántsem a tucatnebulók közül kerülhettek ki. Az 1921-es évjárat közül csak azok a fiúk jöhettek számításba, akik a négy elemi után a líceumi felvételin színtízes bizonyítványt tudtak felmutatni. Ezenkívül változatos társadalmi kategóriákat is kellett képviselniük, a szuperelit osztályban egy parasztfiú ugyanúgy helyet kapott, mint akinek mozdonyvezető vagy nagyiparos volt az édesapja. A kis kollégáknak persze az ország történelmi tartományait, népszokásait, kisebbségeit is meg kellett ismertetniük a jövendő uralkodójukkal. Így került, többek között, egy besszarábiai, egy szász és egy „székely” gyerek is (vajon miért nem magyar?) a kiválasztott boldog tizenkettek közé.
Hogy a rászakadt szerencsét konkrétan minek is köszönhette az uzoni születésű, majd szentgyörgyi mikós diák, Kováts Benedeknek, a marosvásárhelyi református kollégium teológiát és bölcsészetet is végzett tanárának, majd igazgatójának a fia, nem tudni pontosan, különleges dologra, protekcióra nincs okunk gyanakodni. A trónörökös osztályába a jelölteket igen széles merítésből válogatták, még újságokba is tettek fel hirdetéseket!
A tanulmányokat egy szárnysegédtábornok vigyázta felül, a tanárok élvonalbeli tudósok voltak. A történelmet például Nicolae Iorga tanította. Történelemből és földrajzból az év végi összefoglalókat többnyire a helyszínen ejtették meg, templomokat látogattak, kolostorokban éjszakáztak, s szász társuk szülőföldjén, a Barcaságban is elidőztek. Továbbá a Bánságban, Putnán és sok helyt másutt, de székelyföldi kiruccanásra utalást nem találtam.
A kiválasztott gyerekek a szabadidejüket az iskolaév alatt is együtt töltötték, az özvegy Mária királynét, Mihály nagyanyját például karácsonykor megkolindálták. Maga Mihály – azonkívül, hogy fenségnek (Măria Ta) kellett szólítani – semmilyen más kivételezésben nem részesült. Pár perces részlet az osztály életéből (Mihályt éppen mértanból szólítják fel) a világhálón is megtekinthető. Akárcsak az osztály szinajai síleckéje, ezt már hosszasabban lefilmezték. Azoktól a kisebb és múló incidensektől viszont, amikor a fiúknál gyakori összekoccanások bokszmeccsekké alakulnak át, a kamera nyilván távol maradt. Pedig ilyesmik is előfordultak, többük vallomása szerint maga a királyi fenség is kapott tőlük „napszemüveget”. Nagy baj még ilyesmiből sem származott, Mihály hamar megbocsátott, sorra be is ültette őket a csónakos motorkerékpárjába, s jó néhány kört megtett velük a Cotroceni-palota udvarán. Ahogy az idő telt, és a fiúk cseperedtek, Mihály szenvedélye egyre inkább a gépkocsik, később a repülőgépek felé fordult. Mintha megérezte volna, hogy száműzve trónjáról, egyszer majd pilótaságból kell megélnie. De ez még csak a jövő zenéje, a specosztály gyerekei, ha tiszta körülöttük a levegő, még önfeledten csúszkálhatnak a palota lépcsőinek márványkorlátjain. Persze, ha cserkészfeladatuknak is eleget tettek: ne teljen el a te napod valamilyen jótett nélkül.
Királlyal megosztott múlt
Kováts Iván Pál csak a gimnázium II–V. osztályában maradt a trónörökös (hivatalos címén gyulafehérvári nagyvajda) iskolatársa. Hogy távozása végül is milyen körülmények között történt, nem tudtam kideríteni. Egy közvetett szempontot, ha feltételesen és óvatosan is, de megkockáztatnék. Kováts Iván után a székelyeket (magyarokat!) már senki sem képviselte Mihály osztályában. A hetvenes-nyolcvanas években, amikor már mindketten Nyugaton éltek, akkor sem keresték a kapcsolatot. A roppant feszültségű harmincas években, amikor az erőszakosan asszimiláló román politikával hivatalosan meghirdetett magyar revízió állt szemben, nem lehetett felhőtlen Kováts Iván Pál élete sem „székelyként” a bukaresti királyi palotában! Arról nem is beszélve, hogy a királlyal megosztott múltja mibe fog majd neki kerülni a „felszabadulás” utáni nehéz esztendőkben!
Négy bukaresti éve után Kováts Ivánt újra otthon találjuk Marosvásárhelyen. 1940-ben, amikor leérettségizik, ismét nagyot fordul a világ körülötte. A vakáció után meghozzák a bécsi döntést, Ivánnak szabad lesz az útja a kolozsvári orvosi karra. Román királyi specosztály a háta mögött, előtte pedig a magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem! A háború végéig nyolc szemesztert hagyott maga mögött, de orvosi tanulmányait nem fejezte be. Több ismerősétől is azt hallottam, hogy bukaresti évei miatt lett volna nemkívánatos. Tetszetős a magyarázat, de bizony kétlem. Jóval könnyebb elfogadnom adatközlőim második variánsát. Zenebolond lett az Iván gyerek, sokkal több idejét töltötte el orgonálással a templomokban, mint boncolással az anatómiai gyakorlatokon. Tanár édesapja is gyakran megfeddte ezért (szigorú tanár lehetett a Benci bácsi, ma is látható Marosvásárhelyen. Nem élőben persze, de az ő arcvonásairól, jellegzetes testtartásáról mintázta meg Bolyai Farkas szoboralakját Izsák Márton).
A háború után ismét határ ékelődik az erdélyi magyarok és az anyaország közé. Kováts Iván megpróbál átszökni rajta, de elfogják, elverik, bezárják, utána is tartósan zaklatják és megbélyegzik. Egy szász orvosnő áll mellette a bajban, ismert kolozsvári család leánya, Mauks Mercedesnek hívják. Házasságuk később felbomlik, noha egy fiúgyermekük is születik (Németországban, balesetben veszti életét). Második felesége román muzeológus, férjének a Bánffy-palotában próbál egzisztenciát teremteni. Sokáig úgy néz ki, hogy ez sikerül is, Iván muzeológusként jól megállja a helyét. Nyelvtudását, műveltségét, sokoldalúságát az egykori múzeumigazgató ma is lelkes szavakkal ecseteli. Régi szenvedélyének sem fordít egészen hátat, gyakran látják Erich Berger zeneszerző és karnagy baráti társaságában. Zenei érzékenységét, tudását most hangverseny-beszámolókban, zenei kritikákban kamatoztatja, írásai többnyire az Utunkban jelennek meg. De a művészélet egy, a család meg kettő, zátonyra fut a második házassága is. Erich Berger már régebben disszidált, példáját Kováts Iván is követi az első adandó alkalommal.
Megfakult uralkodói emlékezet
Nyugati éveiről roppant keveset tudunk. Kezdetben rádióállomások munkatársa volt, többnyire fordítóként. Elrúgta már az ötvenet is, ilyen korban már nehéz lehetett az életét újrakezdeni. Utolsó éveit a rockzenét bömböltető szomszédok keserítették meg. Azét a Kováts Ivánét, aki annyira a komolyzene, a német barokk és romantika szerelmese volt, hogy holmi olasz operettekről soha még kritikát sem volt hajlandó írni.
Múlt időkbe belefelejtkezett barangolásunk után térjünk vissza napjainkba. Az egykori „tizenkét tanítványból” 2011-ben már csak ketten éltek, akik személyesen is köszöntheték volna nem mindennapi osztálytársuk 90. születésnapját. Mihály király pedig egyik interjújában őket és az osztály többi tagjait is felemlegeti. Az ő „marosvásárhelyi székelyét” is, de Kováts Iván nevét már a fakuló emlékezetből neki sem sikerül előhívnia.
