Gazda József könyvbemutatójaA múltat eltörölni nem lehet

2017. december 14., csütörtök, Közélet
A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára.
  • Gazda József és Kiss Jenő. Albert Levente felvétele
    Gazda József és Kiss Jenő. Albert Levente felvétele
Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-12-14 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 398
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2017-12-14: Közélet - Farcádi Botond:

Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)

Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István.
2017-12-14: Kármentő - Szekeres Attila:

Kinek /nem/ lehet zászlaja?

Kezembe került egy elég friss Hivatalos Közlöny, a december 6-i, amelyben megjelent öt közigazgatási egység hivatalos, kormány által elfogadott zászlaja. Nagy érdeklődéssel csaptam le rá, és lapoztam, kinek milyen zászlaja van.