Ürmöst mindannak ellenére Erdővidék részének kell tekinteni, hogy az Olt és a megyehatár elválasztja onnan. A szoros családi és baráti kötődéseket érzékelni, látni lehetett szombat délelőtt is, amikor a környék első farsangtemetésén lépten-nyomon a kistérség háromszéki részéből érkezőket fedeztünk fel. Volt is, mit látniuk! Maskarákba öltözött legények a falu apácai végétől indulva járták be szülőföldjük minden szegletét, s adták a kapuba kiálló, őket kaláccsal, pánkóval, pálinkával és borral váró rokonok és barátok tudomására: immár az utolsókat rúgja a tél, közeledik a tavasz.
Első pillanatban megállapíthattuk, az eseményt szervezők elérték céljukat, hiszen a fejkendővel cicomázott és krepp-papírral teleaggatott lovak és az azokat nem mindennapi ruhában megülő fiatalok meglehetősen furcsa képet festenek – látványuktól minden bizonnyal megijed és eliszkol a tél. A lakodalmas menet – mert az alakoskodók azt jelenítik meg – elején a székely ruhába öltözött vőfély áll, kezében vőfélypálcával.
Következett a fehér ruhába öltözött menyasszony – nini!, mintha nem leány, hanem legény lenne ő is! – és párja, a vőlegény, aztán a lakodalmas nép és a nádkóboros, a folyamatosan vert repedt fazék hangjától igencsak hangos bolondszekér; a szekér végén ráfos kerékre erősítve forog Dénes és Elvira szalmabábu-figurája.
A zömében apácai, de közben étfalvi és rétyi zenét is játszó rezesbanda muzsikáló kedvét és az esti bálhoz pénzt, italt, tojást és szalonnát gyűjtő maszkások kitartó tüsténkedését még a folyamatosan szemerkélő hideg eső sem tudta letörni.
Jóformán nincs olyan ház, amelynek ablakai ne lennének kitárva, vagy kapujában ne állnának többen is. A hagyomány úgy tartja, ha a felvonulók között rokon vagy közeli barát van, illik jól fogadni a farsangolókat, nem csoda tehát, hogy lassan haladtak. Valamikor a regrutákat a vonatállomáson búcsúztatták, s annak emlékét is felidézték, mindannak ellenére kimentek a déli egy órai vonatot megvárni, hogy hétvégén az náluk nem áll meg. Jelentős állomás az unitárius parókia is, ahol Szabó Előd tiszteletes fogadta őket, majd betértek a malomudvarba. Délután négy óra is elmúlt, amire minden utcát végigjártak. Dénes és Elvira sorsa, mint eddig megannyi elődjüké, Felszegben pecsételődött meg, amikor nagy vigasság közben elégették őket. A nevezetes eseménynek itt csak ideiglenesen szakadt vége, hiszen este még bál várt a farsangolókra. Itt derült ki, hogy a maskarások mennyire végezték jól vállalt feladatukat: a pénz a zenekar kifizetéséhez, az ital a mulatozáshoz kellett, a tojásnak és a szalonnának vasárnap délelőtt lett szerepe, amikor a bál helyszínét rendbe tevők reggelijeként szolgálták fel rántottaként. Láttuk kosaraikat: étlen-szomjan nem maradtak.
