Többé nem fürdünk a Szent Anna tóban

2018. április 24., kedd, Közélet

Ettől a nyártól kezdve tilos megfürdeni a Szent Anna tóban, erre már a napokban kihelyezett táblák is figyelmeztetik a látogatókat – tudatja az Agerpres hírügynökség. A szigorú és sok természetjáró szájízét megkeserítő intézkedéssel a víz minőségét kívánják védeni a természetvédelmi terület gondnokai, miután az előző években a fürdőzőkkel rengeteg napolaj került be a tavaszonként még igen tiszta tóba, és augusztusban már külön réteget képezett a víztükrön.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Románia egyetlen vulkanikus tavát kizárólag eső és hó táplálja, az ember által bevitt vegyszerek pedig ártanak az élővilágának – közölte Gavrilă Hadâmbaş, a Szent Anna tó és a Mohos tőzegláp természetvédelmi terület őrző-védő szolgálatának vezetője, hangsúlyozva, hogy a szennyezést a fel nem szívódott napvédő szerek okozzák. A fürdőzés betiltása egyébként szerepel a rezervátum nemrég életbe lépett igazgatási tervében, amely 2017 december 12-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Hasonlóan nyilatkozott Darvas János, a Hargita megyei vízügyi igazgatóság mérnöke is, aki szerint hosszas tanácskozások és szakvizsgálatok után született meg a döntés.

Nyaranként ugyanis tízezrek keresik fel a „székely tengert”, és a tömeges fürdőzés idővel károsíthatja legendás természeti kincsünket.

Darvas az emberek megértésében reménykedik, és a környék más fürdőhelyeit ajánlja a vízre vágyó turistáknak: strandokat, medencéket, csobbanókat.

A tiltás alól van kivétel: a különböző sportversenyek (triatlon, duatlon stb.) résztvevői ezután is úszhatnak a tóban, amelynek tisztasága megközelíti a desztillált vízét. A 950 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő Szent Anna tó felülete mintegy húsz hektár, legnagyobb mélysége hét méter. Évtizedekkel korábban még a partján is lehetett sátorozni, igaz, akkor inkább a környékbeliek jártak fel, nagyrészt gyalog, és jóval kevesebben, mint manapság.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
A megyei önkormányzati választásokon mely párt tanácstagjelöltjeit támogatja?













eredmények
szavazatok száma 1095
szavazógép
2018-04-23: Sport - :

Győzelem és döntőbe jutás (Kosárlabda, utánpótlás)

A Sepsiszentgyörgyi ISK tegnap délelőtt hazai környezetben 65–49-re diadalmaskodott a Ploieşti-i ISK-MSC együttese ellen, és a Kolozsvári Napoca Baschet csapatával szemben a zöldasztalnál 20–0-ra megnyert mérkőzésnek köszönhetően a harmadik helyen zárta az U18-as lány kosárlabda-bajnokság elődöntős körének második csoportját, amivel bejutott a sorozat döntőjébe.
2018-04-24: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

SZENT GYÖRGY NAPOK
A mai műsor
: 10 és 12 órától MárkusZínház–Meskete Játszószínház: A nap és a hold elrablása interaktív előadás a Cimborák Bábszínház stúdiótermében; 11 és 18 órától Harag György Színház Brighella bábtagozata – Szász Ilona: Mosó Masa mosodája a Háromszék Táncstúdióban, rendező: Sramó Gábor, belépő 7 lej; 11 és 16 órától #képzőművészet – interaktív tárlatvezetés az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület szervezésében Horváth Levente festőművész tárlata kapcsán a Lábas Házban (a délelőtti gyermekeknek szól műhelyfoglalkozással);