Pedig, ahogy mondják, ha törik, ha szakad, tenni kell ezért, mert egyébként alig van gyakorlati haszna annak, hogy nemzedékek tizenkét, immár tizenhárom évet ülnek az iskolapadban fölöslegesen. Még írni, olvasni sem tanul meg mindenki tizennégy éves koráig, a felsőbb osztályokba pedig országosan több ezren el sem jutnak, és nem is érdekli őket.

Hazudik aki azt mondja, hogy a nyolcadikosok tegnap kihirdetett katasztrofális vizsgaeredménye meglepő, hisz évek óta zuhan a teljesítmény, ami nemcsak a bukottak emelkedő arányában nyilvánul meg, hanem a növekvő lemorzsolódásban, a minden mindegy hozzáállásban is – amiben jócskán ludas maga a törvény, amely lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag bármilyen kilencedik osztályba bejusson az, aki egyesre-kettesre vizsgázik. Ha pedig meg sem jelenik, jó eséllyel kezdheti a szakiskolát havi kétezer lejes, alanyi alapon járó támogatással, vagy akár ennek kétszeresével a duális képzésben.
Nos, ilyen körülmények között mivel lehet meggyőzni a fiatalokat, hogy érdemes tanulni, vagy legalább rendszeresen órákra járni, hisz a naponta többször ötven perc alatt csak ragad valami a gyermekre. Igaz, amire hét-nyolc óra sanyargatás után hazamegy, semmihez nincs kedve, nemhogy summás házi feladatokat megoldani. És még hol van a magyar diákok hátránya, akiknek olyan román nyelvű szövegeket kellett a legutóbbi vizsgán kibogozniuk, amelyek a román anyanyelvű társaiknak is komoly fejtörést jelentett.

A nyolcadik osztály csupán egy lépcsőfok – bár a lemorzsolódás tekintetében igen jelentős –, közeledik az érettségi, amelynek első írásbeli próbájáig alig néhány nap van hátra, és ki tudja, milyen botrányok színezik majd, hisz az elmúlt években volt cirkusz a dolgozatok egyik megyéből másikba szállítása miatt, s még mindig akadtak lefizetett javítótanárok. Ott már nagyobb a tét, a szülők is hajlamosabbak a megvesztegetésre, hisz azt hiszik, pénzzel megvásárolhatják gyermekeik jövőjét. Aki ötössel bejut egy egyetem tandíjköteles helyeinek egyikére, ötössel elbukdácsol néhány évig. Aztán következik az igazi Élet, az ügyeskedők ott is megélnek, a becsületesek jobb esetben hivatásszerűen dolgoznak, a többiek gürcölnek. Sok esetben mindez éppen a serdülő- és ifjúkor küszöbén dől el, ezért lenne olyan fontos megkülönböztetett módon figyelni a tizenévesekre, és nem hagyni, hogy nyolcadik végére a partra sodródjanak.

Bukni már tudunk, felemelkedni kellene megtanulni, túllépni a hatalmi harcok irányította oktatáspolitikán és jövőt építeni az iskolapadokban is.