Ez inkább lehetőség arra, hogy a szép magyar nyelv és gazdag irodalom segítségével, „közreműködésével” elmélyítsem tanítványaimban az önbizalom, a nemzeti önazonosság, a valahová tartozás érzését. Persze, ehhez az is szükségeltetett, hogy időnként letértünk a tantervben szigorúan előírt ösvényről, s olyan utakra próbáltam őket kalauzolni, amelyeken bátran lépegethetnek. Nyilvánvaló az is, hogy nem mindenki jött velünk kalandozásainkra, de egy dolgot állíthatok: szinte kivétel nélkül mindegyik diákomat érzékenyen érintette meg egy-egy műveltségi, művészeti, irodalmi téma. Kellemesen lepett meg, hogy éppen az utolsó napok egyikén hozták szóba Kányádi Sándor nevét, és nem is igen volt olyan, aki ne tudott volna már másnap a költő elhunytáról. Természetesen beszélgettünk a futballról is, s nem sajnáltam a tízest azoktól a tanulóimtól, akik szülőfalujuk tánccsoporjában, fúvószenekarában, kórusában szerepeltek. Sőt, jutalmat kaptak azok is, akik országos díjat hoztak az iskolának – labdarúgásból.

Nos, közülük háromosztálynyit most csengettünk ki, az elmúlt hétvégén gyűlt össze pár száz szülő, rokon, ismerős, hogy a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola szakmunkásképző tagozata öt osztályának százkét tanulója ballagási ünnepségén részt vegyen.

Legalább hatféle szakmában kaptak felkészítést, s ahogyan mondták, egy részük nem áll meg itt, megpróbál az érettségiig eljutni. Mások a szakvizsgák után mindjárt munkába is állnak, több szakcég számít rájuk. Igazgatói tanácsok, tanfelügyelőségi és önkormányzati köszöntők elhangzása után sor került a legszorgalmasabbak díjazására is. A legjobbak: Fejes Róbert, Szabadi Krisztián, Szakács Anita, Nagy Róbert, Csere Bernadett, Olosz Szabolcs, Molnár Anette.

PÉTER SÁNDOR