Székelyföldi erdésztalálkozóKözel négyszáz erdész Ozsdolán

2018. július 9., hétfő, Közélet
Pénteken második alkalommal szerveztek Háromszéken székelyföldi erdésztalálkozót. Az elsőre 2015. július 17-én Zágonban a Mikes–Szentkereszty-kastély parkjában került sor. Az ozsdolai, sorban a hetedik székelyföldi erdésztalálkozó megszervezését a berecki és a kézdialmási magánerdészetek vállalták fel a helyi polgármesteri hivatal közreműködésével. Az egész napos rendezvényen az ozsdolai Kun Kocsárd-iskola udvarán közel négyszáz erdész volt jelen tizenöt magánerdészetet, erdőrendészeti hivatalt és erdészeti kerületet képviselve.
  • Erdészek az iskola udvarán. A szerző felvételei
    Erdészek az iskola udvarán. A szerző felvételei
Hargita megyéből hét, Kovásznából hat, míg Maros megyéből két magánerdészet képviselői jöttek el, a magyar kormány Agrárminisztériumát Mózes Csaba, Balogh Ákos, Erdey Erzsébet és Andréka Tamás képviselte, a Brassó és Kovászna megyei erdészeti felügyelőség részéről Nagy Dániel aligazgató, illetve Benedek Gábor igazgató volt jelen. A rendezvényt Mocz András, a magyarországi Magán Erdőtulajodonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (MEGOSZ) elnöke is megtisztelte jelenlétével.
A résztvevőket elsőként házigazda minőségben Brânduş-Dendyuk Szilveszter polgármester köszöntötte, a szervezők nevében pedig Dimény Zoltán, Bereck község polgármestere, a Feketeügy Egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez, ismertette dióhéjban az általa vezetett egyesület, illetve a két szervező magánerdészet történetét. „A Székelyföld zöld aranyát kezeljük, megvédjük és próbáljuk továbbadni a következő nemzedéknek” – hangsúlyozta Dimény Zoltán. Ezt követően Melles Előd, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének elnöke, Mózes Csaba, az Agrárminisztérium erdő- és vadgazdálkodási főosztályának helyettes vezetője – aki Jó szerencsét! köszöntéssel kezdte beszédét –, Szakács Sándor, a magyarországi Erdészeti Egyesület erdélyi csoportjának a vezetője és Mocz András, a MEGOSZ elnöke tartott rövid köszöntőbeszédet, majd a jelenlevők közösen énekelték el az erdészhimnuszt.
Ezt követően az eddigi szokásokhoz híven különböző vetélkedőkre, asztalitenisz- és minifoci-bajnokságra került sor, és elkezdődött a főzőverseny, melyre tizenhat csapat nevezett be. Két csapat halászlét és legényfogó levest főzött, a többiek pedig vadhúsból készítettek bográcsot. Az Erdész fakanala főzőversenyt Daragus Attila mesterszakács és Bene László, a Szabadtéri Fehérasztal Lovagrend tagja bírálta el. Első helyen a Parajdi Magánerdészet, második helyen a Hatodi Magánerdészet, harmadikon pedig a Zágoni Magánerdészet csapata végzett. A közös fényképek elkészítése után az erdészeti és egyesületi vezetők az iskola épületében megtartották a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének évi soros közgyűlését, majd a tanintézménnyel szemben levő parkban facsemetéket ültettek. Délután a Kun Kocsárd-iskola tanulói és az idén fennállásának tízéves évfordulóját ünneplő kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes tagjai léptek fel. A sportvetélkedők és a főzőverseny díjazása után Dimény György, a Berecki Magánerdészet vezetője tartotta meg záróbeszédét, majd elhangzott a magyar és a székely himnusz.
A pénteki rendezvényen az is eldőlt, hogy jövő évben Baróton szervezik meg a székelyföldi magánerdészetek találkozóját.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-09 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 246
szavazógép
2018-07-09: Közélet - Bokor Gábor:

Fúvószenekarok találkoztak Rétyen

Újból a fúvószene fellegvára volt a hétvégén Háromszék. Igaz, a XXVII. Nemzetközi Fúvóstalálkozó programját az esős idő diktálta, ennek ellenére az időjárás viszontagságaival dacoló zenekedvelők színvonalas zenei élménnyel gyarapodhattak. Szombaton Sepsiszentgyörgy volt a hangversenyek helyszíne, vasárnap Rétyen csúcsosodott ki a nemzetközi esemény. A rétyi találkozó résztvevői közül többen felléptek pénteken a kézdivásárhelyi XVIII. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorettfesztiválon is. Viszonzásul a felső-háromszékiek vasárnap Rétyen koncerteztek. Tavalyhoz képest Rétyen több fellépő mutatkozott be, nőtt a magyarországi zenekarok száma is.
2018-07-09: Közélet - Iochom István:

Keresztyén családok fesztiválja (Kézdivásárhely)

Pénteken és szombaton harmadik alkalommal szervezték meg a kézdivásárhelyi sportcsarnokban és környékén a Családos Keresztyén Fesztivált, a Csakist, ami a Családban keresztyénként Istennel jelmondat rövidítése. A rendezvény két fő partnere a városi önkormányzat és a Kézdi-orbai Református Egyházmegye volt.