A sport rendszert mutat a gyermekek életében

2022. június 20., hétfő, Közélet

Sepsiszentgyörgy hátrányos helyzetű negyedeiben élő fiatalok pénteken a Sepsi OSK sportbázisán mérhették össze labdarúgótudásukat az első alkalommal megrendezett Szent György Kupa minifutball-bajnokságon. Számukra a sport nemcsak mozgást jelent, hanem közösségi élményt is, amely akár a jövőjüket is meghatározhatja.

  • Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a gyermekek. Fotók: Miska Brigitta
    Gólgazdag mérkőzéseket játszottak a gyermekek. Fotók: Miska Brigitta

A Gyulafehérvári Caritas és partnerei – Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete, a GAL Sepsi Egyesület és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – hívták életre a Sepsi Prospera projektet, amelynek célja, hogy két év alatt szolgáltatásokat nyújtson a megyeszékhelyen mélyszegénységben élők számára.

A Csíki negyed, Őrkő, Szépmező és Oltmező amatőr játékosai nemcsak az első helyért küzdöttek, hanem a Sepsi OSK utánpótlás edzői a tehetségesebbeknek a jövőben akár lehetőséget kínálhatnak, hogy szervezett körülmények között folytathassák sporttevékenységüket. A hátrányos helyzetű gyerekek között vannak olyanok is, akik több éve játszanak, viszont akadnak olyanok is, akik csak egy éve hódolnak ennek a tevékenységnek.

„Úgy gondolom, a Szent György Kupa nagy esemény a gyermekek életében. Korábban már négy helyszínen játszottak egymással a csapatok, ezúttal a döntő tornára került sor. A folyamatban nagy részt vállaltak a Gyulafehérvári Caritas és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, akik edzették ezt a négy együttest. Biztos vagyok benne, a gyerekek számára felejthetetlen élmény, hogy a Sepsi OSK egyik edzőpályáján játszhatnak. A befektetett munka abban is megtérülhet, hogy kikerül néhány tehetséges játékos” – mondta Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatója.

Kató Ferenc, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa immár négy éve foglalkozik az őrkői gyerekekkel, míg Péter Szabolcs, a GAL Sepsi Egyesület munkatársa két éve kezdte el a munkát a Csíki negyedi, egy éve az oltmezői és szépmezői alakulatokkal. A Vadász utcai sportteremben heti egyszer edzenek az őrkői gyerekek, a Csíki negyedi, az oltmezői és a szépmezői fiatalok háromhetente egyszer tréningeznek, ugyanis a szervezők egyelőre ennyi lehetőséget tudtak biztosítani számukra. Bár egyelőre nincsenek edzőpályák, ezekben a fiatalokban az a közös, hogy imádnak futballozni, valamint szeretnek a Sepsi OSK hazai mérkőzéseire kilátogatni.

 

 

„Örülünk, hogy segíthetünk, nekünk ez a mottónk. Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény számukra. Fontos, hogy mozogjanak, egészséges életmódot folytassanak. A labdarúgásnak közösségépítő ereje van, emellett pedig sportszerűségre taníthat, a gyerekeknek meghatározhatja a jövőjét. Klubunktól a szakmai stáb egy része megtekintett néhány mérkőzést, hiszen nem tudhatjuk, hogy hol találunk tehetségeket. Megtiszteltetés számunkra a projekt részese lenni, remélem, senki nem távozott keserű szájízzel” – fogalmazott Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke.

A részt vevő csapatok játszottak már egymással tavaly augusztusban és októberben, valamint idén májusban és június elején, a döntő tornára pedig pénteken a Sepsi OSK műfüves edzőpályáján került sor. Mindenki játszott mindenkivel, végül pedig a Csíki negyed emelhette magasba a Szent György Kupát, Oltmező második, Szépmező harmadik és az Őrkő negyedik helyen zárt. Több óra játék után a program a Sepsi OSK Aréna megtekintésével folytatódott, ahol Kertész Dávid, a sepsiszentgyörgyi klub alelnöke részletes bemutatót tartott a sportlétesítményről, végezetül a résztvevők jó étvággyal elfogyasztották a Nagy László által készített gulyást.

„Mindig fontosnak tartottuk, hogy foglalkozzunk a gyermekekkel. A sport volt az egyik olyan pont, ami hosszú távon kitartott, hiszen ahhoz, hogy valakivel eredményt érjünk el, kell az illető személy hozzáállása és kitartása. Ezúton visszaigazolódott, hogy a labdarúgás összekapcsolta a gyermekeket, akik újat tapasztalhattak, a sport rendszert mutat az életükben. A hátrányos helyzetű közösségekben csak úgy lehet változásokat elérni, ha elsősorban a gyerekeket neveljük, megmutatjuk nekik, hogy más lehetőség is létezik” – mutatott rá Székely Róbert, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezetének ifjúsági vezetője.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2022-06-20: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődnek az írásbeli vizsgák (Érettségi)

Ma a román nyelv és irodalom írásbelivel folytatódik az érettségi azt követően, hogy véget értek a szóbeli próbák.
2022-06-20: Közélet - :

Elütöttek egy medvét Maksa mellett

Telefonon jelentették a megyei környezetvédelmi őrség munkatársainak csütörtökön, hogy a 11-es országúton Maksa térségében medvetetemre bukkantak. Az intézmény képviselői mellett a helyszínre kiszállt a környezetvédelmi ügynökség és a helyi önkormányzat küldötte is, valamint egy állatorvos, akik megállapították, hogy a nagyvadat gépjármű gázolta el. A környezetvédelmi őrség rendelkezése szerint a tetemet elszállították és elhamvasztják egy erre szakosodott egységben.