Kolozsvár főterén emlékeztek a szabadságharcra

2023. március 16., csütörtök, Belföld

„Ma is béke kell ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból, ha pedig béke van, szabadság is van” – jelentette ki a nemzeti ünnep alkalmából Kolozsvár főterén mondott beszédében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Erdély fővárosában az eddigi gyakorlattól eltérően a főtéren tartották a március 15-i ünnepi megemlékezést, melyet felvonulás és a felújított Szent Mihály-templomban tartott ökumenikus istentisztelet előzött meg.

„Háborús időkben templomot építeni – ez a béke forradalma” – kezdte beszédét a főtéri templomra utalva Varga Mihály, aki külön kitért arra, hogy a templomot román–magyar összefogással restaurálták. Emlékeztetett, az 1848-as forradalom a magyarság számára az intézményes magyar szabadság megszületésének pillanata. A forradalom hőseinek áldozata pedig azzal viszonozható, ha a kiharcolt függetlenséget és önrendelkezést „megerősítjük és biztosítjuk az utókor számára” – mondta. A polgári kormány ezért helyezte biztonságba az egységes magyar nemzet elvét, amikor beleírta az alkotmányba – tette hozzá. A szabadságharc elhúzódására utalva közölte: a fegyveres konfliktusokat az idő nem oldja meg, hanem elmélyíti, „a béke sosem érkezik elég korán”. Minél határozottabb a fellépés a béke oldalán, annál kisebb lesz a testi és lelki fájdalom, az emberáldozat – mutatott rá. „Ma is béke kell ahhoz, hogy kimaradjunk a háborúból, ha pedig béke van, szabadság is van” – fogalmazott a több száz fős ünneplő tömeg előtt.

Kijelentette: „amikor 1848-at ünnepeljük, akkor mi, magyarok az autonóm nemzetállamokon alapuló sokszínű Európát is ünnepeljük”. Hozzátette: a kis nemzeteknek időről időre maguknak kell megvédeniük szabadságukat, így volt ez 1848-ban, a két világháború után és a jelenben is új frontokon. Rámutatott: az utóbbi időszakban Európa központjaiban azon dolgoznak, hogy a nemzetállamok helyét „központosított európai szuperállam vegye át”. A magyar kormány ezt veszélyesnek tartja, ezért is gondoskodott a magyar állampolgárság kiterjesztése által arról, hogy újra közjogi kötelék jöjjön létre a magyar állam és a magyar emberek között – mondta.

Hangsúlyozta: Európában a sokszínűség biztosítja a tetterőt, végső soron a gazdasági teljesítményt és a jólétet is. „Sokszínűséget pedig nem a paletta összekeverésével kapunk, hiszen az szürkét eredményezne, hanem az önálló színek megtartásában” – jelentette ki.

Beszédében arra is kitért, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai a szomszédos országokkal, és „bár van tere az előrelépésnek”, Romániával is egyre több az együttműködés, „miközben egyre kevesebb a vita”. Hozzátette, hogy a politikai kapcsolatok „lassú, de egyértelmű javulása” a kormányon lévő RMDSZ-nek is köszönhető.

Oláh Emese alpolgármester is az összefogás fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: „egységet kell alkotnunk, és gyakran kell rendeznünk sorainkat”, csak így őrizhető meg a szabadság, biztonság, melyek veszélybe kerültek. A fiatalság üzenetét Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke tolmácsolta, aki szerint az ifjak tenni akarását az is jelzi, hogy ötszáz kokárdát készítettek a kolozsvári ünnepségre.

A nemzeti ünnepen délután Varga Mihály pénzügyminiszter magyar állami kitüntetéseket adott át a magyar színházban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-03-16: Belföld - :

Kelemen Hunor: Van okunk bizakodásra

Az erdélyi magyarság sosem fogadta el a méltánytalanságot és elnyomást, egyetértésre törekedett a román többséggel, és olyan jövő építésén dolgozik, amelyben helye van minden etnikumnak – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
2023-03-16: Világfigyelő - :

Orbán Viktor: minden magyarban van egy kis Petőfi (Ünnepi rendezvények Magyarországon)

Minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben ott van minden magyar – mondta a miniszterelnök tegnap Kiskőrösön a Petőfi-szülőház előtt tartott ünnepi beszédében. Magyarországon és a Kárpát-medencében számos ünnepi rendezvényt tartottak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója tiszteletére.