Tartalom
2012. május 25., péntek:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. augusztus 1., szerda: Közélet A sakál, a kondukátor és a szekuritáté (Magasles)Isten malmai, ha néha fölöttébb lassan is, de őrölnek. A Legfelsőbb Ügyészség minap bejelentette, hogy ,,...előrehaladott állapotba került a Pleşiţă-dosszié". A Ceauşescu rendszer kémszolgálatának volt vezetőjét, Nicolae Pleşiţă tartalékos tábornokot azzal vádolják, hogy Nicolae Ceauşescu utasítására hét merénylet elkövetésével bízta meg Carlost, a hetvenes-nyolcvanas években többször is a szocialista Románia vendégszeretetét élvező s nemzetközi körözés alatt álló hírhedett terroristát, a Sakált. A vaskos Pleşiţă-dossziét és a tábornok viselt dolgait már 1990 óta vizsgálja a katonai ügyészség, személyesen Dan Voinea tábornok, katonai ügyész, Paul Goma volt disszidens panasza és a DIE volt osztályvezetője, Sergiu Nica ezredes jelentése alapján. Igaz, hogy az eddigi vizsgálatokat a tábornok volt s jelenleg Iliescu legbelsőbb köréhez tartozó bajtársai állandóan ,,jegelték", ezért aztán Pleşiţă tábornok fesztelen nyugalommal jelenik meg különféle tévéadásokban, s rá jellemző nyílt és kérlelhetetlen proletárőszinteséggel ostorozza a ma is ellenségének tekintett volt disszidenseket. A múltkor azt mesélte, hogyan ragadta meg állánál fogva és verte agyba-főbe Paul Gomát, ,,a nép ellenségét". Abból sem csinált titkot, hogy Doina Corneát például idegbetegnek tarja, Monica Lovinescuról meg kéjesen azt regélte el, hogy emberei egy metrólejáratnál érték el, és agyba-főbe verték. A nyugalmazott, pirospozsgás arcú, láthatólag jó egészségnek örvendő egykori főkém azt is kifejtette, hogy ma sem cselekedne másként. Egy kérdésre, hogy ma is elpusztítaná-e, megnyomorítaná-e azokat, akik külföldön bírálták a Ceauşescu rendszert, megütközve válaszolt: ,,hogyan, ha az illetők azt veszik a fejükbe, hogy a hazám ellen áskálódnak, csak nem csókolhatom homlokon őket?"
Pleşiţă tábornok láthatóan biztonságban érzi magát, mintha nem bízna abban, hogy az ellene tizenhét esztendeje folyó vizsgálat egyszer megkezdődhet. Sőt. Úgy tűnik, ma is kapcsolatban áll volt beosztottjaival, hiszen nemrég Culianu professzorról, Mircea Eliade közeli munkatársáról szólva, magabiztosan jelentette ki, ügynökei likvidáltak ugyan néhány disszidenst (ezt olyan arccal mondotta, mintha kártékony ragadozókról beszélt volna!), de a professzor nem volt közöttük. Culianut Chicagóban lőtték főbe az egyetem nyilvános illemhelyén 1991-ben. Felmerül az a naiv kérdés, honnan tudja biztosan Pleşiţă tábornok, hogy nem az ő volt emberei követték el az akciót, hiszen akkor már nyugalomba vonult.
Sok más kérdés is felmerül a vád alá helyezett főkém kapcsán. Mindenekelőtt az, hogy amíg ország-világ előtt járatnak le és hurcolnak meg ― sokszor légből kapott, koholt vádak alapján ― piti besúgókat, a Ceauşescu-rendszer kémszervezetének hírhedett alakja hogyan lehet még mindig szabadon, s hogyan rágalmazhat eleveneket és holtakat, akiket éppen akar? Miért is ne, akinek nem tetszik, jelentse fel, egy perrel több vagy kevesebb már amúgy sem számít… Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 323Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 21:25 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
tamika - 21:08 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
LACIKIA - 20:07 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:29 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
et - 19:19 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
nonsens1 - 19:16 Agresszív ortodox követelés (A Nemzeti Bank volt székháza)
nonsens1 - 19:03 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||