A szegény embert még az ág is húzza, a szegény országot nemkülönben. Egy nap alatt két vonat siklott ki, s az események szerencsétlen egybeesése igen élesen mutatja a román vasúthálózat állapotát. Húsz esztendő nemtörődömségének, pénztelenségének, no meg szakértelmének hiányát.
Kormányok, miniszterek sora váltotta egymást, időről időre különböző nézetek kerekedtek felül: hol az úthálózat, hol az autópályák fejlesztése élvezett elsőbbséget, akadt tárcavezető, aki az európai trendeknek megfelelően a vasút korszerűsítését hangoztatta, ám valahogy soha nem került pénz rá, és hiányzott a valós akarat is. Így 2009 Romániája rekordokat döntöget. Úthálózatunk világszinten is az utolsók között, a vasúthálózat hossza évről évre csökken, a rozoga síneken a vonatok egyre lassabban közlekednek, évek fáradságos munkájával néhány tíz kilométernyi autópálya készült el, s minősége már az átadás után megkérdőjelezhető.
Az infrastruktúra-fejlesztés drága, ez tény, de Románia a gazdasági növekedés kedvező időszakát sem használta ki, és nem sikerült élnie az EU-támogatások nyújtotta lehetőségekkel sem. Nem csoda, hisz nem született egy olyan fejlesztési koncepció, melyet politikai színezettől függetlenül végigkövettek volna a szaktárca illetékesei. Minden új vagy régi-új miniszter — többen közülük, mint Radu Berceanu vagy Traian Băsescu, másfél, két mandátumot is legyúrtak az ágazat élén — egyéni elképzeléssel állt elő, vagy egész egyszerűen saját és klientúrája zsebére koncentrált. Nem véletlen, hogy bár katasztrofális az utak minősége Romániában, szaporodnak a mesés vagyont halmozó aszfaltmilliárdosok, a vasút egykori vezetőjét nemzetközileg körözik, miután jelentős összeggel távozott, de nem panaszkodhatnak a jelenlegi irányítók sem, jól mutatta a kinevezések körüli hercehurca, bizony nagy koncokért folyik a marakodás.
S közben vonatok siklanak ki, a miniszter pedig nem saját háza táján igyekszik takarítani, hanem gyilkost kiált: egy szerencsétlen elbocsátott vasutas bosszújával próbálja magyarázni a történteket. Bizonyítékok nélkül pánikot kelt, felelősséget hárít, majd amikor megtörténik a második baleset, mély csendbe burkolózik. A világ civilizáltabb felén ilyen eseménysorozat után azonnal lemond a tárcavezető. Nálunk nem. Úgy tűnik, továbbra is hatástalan, hogy közúti, vasúti balesetek sora igazolja naponta: Romániában nemcsak nehézkes, kényelmetlen, de életveszélyes útra kelni.
