A Kovászna megyei ügyészség bűnügyi osztályát vezető Kisst tetten érték, amint csúszópénzt fogadott el, és bűnjeleket semmisített meg, ezért korrupció, valamint bűnöző pártfogolása vádjával állítják a brassói táblabíróság elé. A vádlottat vizsgálati fogságban tartják.
Kiss Sándor vezette a kivizsgálást a külföldről behozott gépkocsik törvénytelen beíratása, valamint hamis hajtási jogosítványok kiállítása ügyében, s két vádiratot is összeállított hat férfi esetében csalás, megvesztegetés, hatalommal való visszaélés, befolyásolás, valamint bűnszövetkezetben való részvétel vádjával. További négy gyanúsítottnak pénzbüntetést róttak ki.
Az egyik vádlott egyezkedni próbált az ügyésszel egy egészen más ügy kapcsán, melyet szintén Kiss vezetett, s melyben több más bűncselekmény mellett a fegyverviselést szabályozó törvény megszegéséért is bíróság elé állították. A túlzottnak tartott követelés — Audi személygépkocsi, görögországi nyaralás fedezése, pénzösszeg — nyomán Székely Károly feljelentette az ügyészt a korrupcióellenes igazgatóságon. A hivatal december 18-ra megszervezte a rajtaütést.
A vádiratban szerepel, hogy az ügyész december folyamán két ízben is pénzt követelt a feljelentőtől, s két részletben kapott is két-kétezer lejt. Másodszor december 18-án, amikor tetten érték mind kenőpénz elfogadásán, mind bűnjelek megsemmisítésén, azaz harci szablyákat cserélt ki díszkardokra. A korrupcióellenes igazgatóság munkatársai másnap hajnalban őrizetbe vették Kiss Sándort, a brassói táblabíróság elrendelte harmincnapos előzetes letartóztatását. A gyanúsított fellebbezését a legfelsőbb bíróság elutasította.